Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:7,3 milliárdnyian vagyunk

Cikk:

Helyi súgó ikon

A világ jövőbeli népességszámának alakulása a születések és a halálozások számának becslésén alapulnak. A születések számát az egy nőre jutó átlagos gyermekszám, a halálozásokat a születéskor várható átlagos élettartam alapján becslik. Általában több változatban készítik el a becsléseket, amelyekben szerepel egy alacsony, egy közepes és egy magas változat, de gyakori az ún. konstans változat is, ami a jelenlegi demográfiai mutatók jövőbeli változatlanságát feltételezi. A becslések valóságtartalma a hipotézisek megbízhatóságától, illetve azok megvalósulásának esélyeitől függ. A leggyakrabban a közepes változatot használják, úgymint a legnagyobb valószínűséggel megvalósuló változat eredményeit.

Az ENSZ 2013-ban tette közzé legutóbbi becslését, amely századunk végéig vetíti előre a világ népességének várható alakulását. A közepes változat szerint lassuló ütemben, de tovább növekszik Földünk népességszáma, a 2060-as évek elején 10 milliárd fölé emelkedik, és az évszázad végén megközelíti a 10,9 milliárd főt. Ezek szerint a népességnövekedés nem áll meg századunk végéig, csak jelentősen csökken, a jelenlegi 80 millióról évenkénti 10 millió főre. 

Ugrás vissza...