Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:ÁSZ-jelentés a költségvetési tervezésről

Létrehozva: 2014. szeptember 25.
Módosítás: 2014. szeptember 25.
Forrás: Állami Számvevőszék

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) már elindította a 2015. évi központi költségvetési törvénytervezet véleményezésének folyamatát. Az ÁSZ az ellenőrzése során illeszkedik az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosításhoz, és kiemelten fókuszál a költségvetési tervezés minőségét, megalapozottságát érdemben befolyásoló kérdésekre, valamint a korábbi években igazolódott kockázatot hordozó előirányzatokra.

Az Állami Számvevőszék rajta tartja a szemét a költségvetés folyamatokon. Az ÁSZ törvényi előírás szerint évente ellenőrzi az előző évi központi költségvetés végrehajtását (zárszámadás), valamint véleményezi a következő évi központi költségvetés tervezetét. Emellett az ÁSZ – szintén a törvény értelmében – támogatja a "jó kormányzást" és a Költségvetési Tanács (KT) munkáját.

Ennek jegyében az ÁSZ – a zárszámadási ellenőrzéssel párhuzamosan – idén már második alkalommal készített elemzést az előző év (2013.) költségvetési folyamatainak makrogazdasági összefüggéseiről, illetve júliusban – a KT munkáját támogatva – nyilvánosságra hozta elemzését az államháztartás 2014. első félévi költségvetési folyamatairól.

Mindemellett az ÁSZ az ellenőrzési témaválasztás során nagy hangsúlyt helyez azon közpénzügyi területek, intézmények ellenőrzésére, amelyek hatással vannak az államadósság alakulására, befolyásolhatják a makrogazdasági folyamatokat, ezáltal veszélyeztethetik Magyarország versenyképességét, fejlődési lehetőségeit.

 Az elmúlt évek költségvetési folyamatainak ellenőrzése során az ÁSZ megállapította, hogy a Kormány folyamatosan kézben tartja a költségvetési folyamatokat, évről-évre javul a végrehajtás színvonala, a főbb makrogazdasági mutatók pedig javuló tendenciát mutatnak.

A 2015. évi központi költségvetési törvényjavaslat véleményezésének korábban nyilvánosságra hozott módszertanát – illeszkedve az elfogadott törvénymódosításhoz – az ÁSZ kiegészítette és módosította az ellenőrzés ütemezését. Az ÁSZ tételes dokumentum ellenőrzés és elemzés módszerével alakítja ki véleményét, és törekszik arra, hogy az ellenőrzés lefedettsége mind a bevételi, mint a kiadási oldalon elérje a 80%-ot. Az ÁSZ kiemelten fókuszál a költségvetési tervezés minőségét, megalapozottságát érdemben befolyásoló kérdésekre, a korábbi években igazolódott kockázatot hordozó előirányzatokra.

Az ÁSZ a költségvetési vélemény nyilvánosságra hozatala után is nyomon követi a jövő évi központi költségvetés megalkotását, folyamatosan támogatja a Költségvetési Tanács munkáját, annak érdekében, hogy a KT a parlamenti zárószavazás előtt megalapozott döntést hozhasson az államadósság-szabály teljesüléséről.

Az ÁSZ jelentései, elemzései és a költségvetés véleményezésének módszertani útmutatója, illetve annak módosítása nyilvánosak, megtalálhatók az intézmény honlapján (www.asz.hu). 

Ugrás vissza Ugrás vissza...