Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Jelentősen átalakul a kormány

Cikk:

Új kormányszerkezetet és hat új minisztert jelentett be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki közölte azt is, hogy az átalakítások két-három hét múlva lépnek hatályba.

Bajnai Gordon jelenlegi önkormányzati és területfejlesztési miniszter lesz a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetője, Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár jelenlegi főigazgatója az egészségügyi miniszter, Szabó Imre, az MSZP Pest megyei elnöke, országgyűlési képviselő pedig a környezetvédelmi és vízügyi miniszter - jelentette be Gyurcsány Ferenc.

Szabó Pál, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója az újonnan megalakuló közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárcát vezeti, Szűcs Erika, az MSZP választmányának elnökhelyettese, országgyűlési képviselő a szociális és munkaügyi tárcát veszi át, az önkormányzati tárca élére Gyenesei István független országgyűlési képviselő kerül, és Molnár Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora lesz a tudománypolitikáért, a kutatás-fejlesztésért és a technológiai innovációért felelős tárca nélküli miniszter.

Lamperth Mónika távozik a kormányból

Távozik a kormányból Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter, aki átveszi az MSZP operatív, szervezeti irányításért viselt fő felelősséget.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejlesztési kérdésekkel foglalkozó területeiből jön létre. Ez a minisztérium egyesíti magában a gazdaságfejlesztést, a területi, regionális fejlesztést és az uniós fejlesztéspolitikát.

Gyurcsány Ferenc a leendő miniszterek körében jelentette be a kormányátalakítást

A gazdasági és az önkormányzati tárcából két, kisebb portfólióval rendelkező minisztérium jön létre. A gazdasági minisztérium fejlesztéspolitikáért nem felelős területeiből jön létre a közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárca - mondta a kormányfő.

Az önkormányzati minisztérium megőrzi mai feladatait, kivéve a fejlesztéspolitikát.

Nem lesz több államtitkár

Egyes tárcáknál két államtitkár lesz, ahol a szakmai feladatok összetettsége, sokszínűsége és az egyeztetési feladatok sokrétűsége megkívánja.

Nem nő az államtitkárok száma, mert megszűnik a fejlesztéspolitikai irányító testület, és nem lesz szükség koalíciós egyeztetésért felelős államtitkárra sem, így hat új államtitkári hely "szabadul fel".

A változásokhoz módosítani kell a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, ami két-három hétig eltarthat, így egyelőre - a bizottsági meghallgatásokat követően - a jelenlegi szerkezetben teszik le az esküt az új tárcavezetők. Szabó Pál a gazdasági tárca vezetését veszi át, Bajnai Gordon pedig tovább vezeti jelenlegi tárcáját.

A miniszteri meghallgatások a következő hetekben megkezdődhetnek, az esküt várhatóan jövő héten tehetik le az új miniszterek, az önkormányzati miniszter kivételével; Gyenesei István ezt csak a törvénymódosítás elfogadása után teheti meg.

Új szakasz kezdődik a kormányzásban

A ciklus felénél új szakasz kezdődik a kormányzásban: a kormány programja nem változik, de az összetétele, a szerkezete és a hangsúlyok igen - közölte Gyurcsány Ferenc.

Szavai szerint a következő két év munkájának középpontjában a növekedés, a fejlesztés, a gyarapodás és a munkahelyteremtés áll. A kormányzati ciklus további szakaszában a beruházásra, a kutatásra, a fejlesztésre és az innovációra helyeződik a hangsúly.

Gyurcsány Ferenc megköszönte a szabaddemokrata kormánytagok munkáját. Értékelése szerint az elmúlt tíz évben Magyarország erősebb és élhetőbb lett.

Ugrás vissza Ugrás vissza...