Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Barroso: jó a magyar gazdaságpolitika iránya

Cikk:

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden tárgyalt az Európai Bizottság elnökével Brüsszelben. José Manuel Barroso szerint Magyarország jó gazdaságpolitikát választott, és a konvergenciaprogram pozitív értékelése nyomán Brüsszel március végén átutalja a 6,5 milliárd eurós hitel második részletét.

A jelenlegi helyzetben minden szereplőnek felelősséget kell vállalnia a kelet-európai bankok megsegítésében, beleértve a nyugati bankok anyaországait is - erősítette meg az Európai Bizottság álláspontját José Manuel Durao Barroso elnök kedden Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Emlékeztetett arra, hogy szó lesz e témáról a kelet- és közép-európai országok vezetőinek vasárnapi brüsszeli találkozóján is, amelyet az EU-tagországok állam- és kormányfőinek rendkívüli értekezlete követ. Minden szereplőnek vállalnia kell felelősségét, így az új és régebbi tagállamoknak, a pénzintézeteknek és pénzügyi hatóságoknak, illetve az anyabankok országainak is - fogalmazott Barroso.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottsági elnöke a február 24-i megbeszélés után


Gyurcsány Ferenc szerint fel kell hívni az európai bankok és az európai kormányok figyelmét arra, hogy felelősségük nemcsak az anyaországban és az anyabankban van: az egységes piac szellemében az anyabankoknak ugyanazokat a szabályokat, megoldásokat érvényesíteniük kell fiókjaikban is, függetlenül attól, hogy azok hol helyezkednek el. A miniszterelnök a témát fel fogja vetni a hét végi EU-csúcson is.

Százmilliárdos csomagot szorgalmaz a miniszterelnök

Az eurózóna és Nagy-Britannia bankjainak a régióban befektetett összes banki-pénzügyi eszköze nagyjából 1600 milliárd euróra rúg, ez 4-5-szöröse a régió éves nemzeti jövedelmének. Ha ezek az eszközök leértékelődnek, az eurózóna országai is bajba kerülnek, így számukra is kulcsfontosságú a kockázatok csökkentése - fejtette ki Gyurcsány Ferenc. Megerősítette azt a véleményt, hogy létesíteni kell egy speciális, Közép- és Kelet-Európára szóló banksegítő programot nemzetközi részvétellel. Ezt egy nagyjából 100 milliárd euró értékű alap segítené. Gyurcsány szerint "jobban ki kell nyitni az európai pénzügyi intézmények ernyőjét is" az egész Európai Unió fölé, beleértve az Európai Beruházási Bankot, az Európai Központi Bankot és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot is.

A kormányfő azt mondta, a jelenlegi válságjelenségek kezeléséhez fel kell gyorsítani az euróövezeti csatlakozás előkészületeit az érintett országokban, az unióban pedig a csatlakozási mechanizmust.

Barroso: helyes a magyar gazdaságpolitika iránya

A sajtótájékoztatón Barroso elmondta, hogy az Európai Bizottság értékelése szerint Magyarország helyes gazdaságpolitikát választott, hogy kezelje a magas államháztartási és külső adósságot. Bejelentette azt is, hogy a konvergenciaprogram pozitív értékelése nyomán Brüsszel március végén átutalja annak a 6,5 milliárd eurós középtávú, fizetésimérleg-támogatási csomagnak a második részletét, amelyről az unió tavaly döntött. Leszögezte ugyanakkor, hogy a kormány fontos döntéseit határozott cselekvésnek kell követnie. Erre a kormányfőtől világos garanciákat kapott, mint ahogy arra is, hogy Magyarország folytatni fogja a reformok és a makrogazdasági stabilitás útját.

Gyurcsány Ferenc kitért arra is: Magyarország bírja az Európai Bizottság ígéretét, hogy az európai uniós forrásokat igénylő másfél tucat nagyberuházása, amelyhez eddig Brüsszel hozzájárulását kérte, mielőbb engedélyezést nyer. Barroso emlékeztetett arra, hogy a gazdasági válság miatt - és az uniós szolidaritás jegyében - az EU felgyorsította a felzárkóztatási támogatások folyósítását, és ennek eredményeképpen Magyarország idén 325 millió euróval nagyobb, összesen közel egymilliárd eurónyi forráshoz juthat.

Ugrás vissza Ugrás vissza...