Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Támogatják az EU-tagállamok a pénzügyi reformot

Cikk:

Az Európai Unió tagállamai támogatják a a nemzetközi pénzügyi rendszer mélyreható reformját - mondta Nicolas Sarkozy francia elnök az  EU brüsszeli állam- és kormányfői találkozó első napjának végén.

Támogatják az Európai Unió tagállamai a nemzetközi pénzügyi rendszer mélyreható reformját, amelynek kezdeményezését most jelentették be a Nyolcak csoportjához tartozó fejlett országok - állapította meg Nicolas Sarkozy francia elnök az EU brüsszeli állam- és kormányfői találkozójának első napját lezáró sajtótájékoztatón. Mint mondta, ennek egyik legfőbb jelentősége az lenne, hogy elkerülhetővé válna egy, a mostanihoz hasonló válság a bankágazatban.

Hangoztatták az uniós vezetők (köztük az eurózónához nem tartozók) azt is, hogy következetesen végre kell hajtani azt a programot, amelyet az euróövezetet alkotó országok állam- és kormányfői dolgoztak ki a múlt hét végén - ennek lényege a bankközi hitelek állami garantálása és szükség esetén a bankok újratőkésítése a banki csődök megakadályozására. Hírügynökségi számítások szerint a már bejelentett vagy tervezett nemzeti banktámogató programok összesített értéke az unióban elérheti az 1700 milliárd eurót.

Az állam- és kormányfők egy véleményen voltak abban is, hogy meg kell erősíteni a bizalmat a betétesekben és a makroszintű kérdésekben és a bankok közötti hitelezés vonatkozásában is.

Reálgazdasági problémák

A megbeszélésen - amelyben részt vett Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke - többen felvetették a válság reálgazdaságra tett hatásának problémáját is. A krízis első jele megjelentek már például a német autóiparban, de egyelőre nem látható, hogy milyen mértékben gyűrűzik tovább más gazdasági ágazatokban.

José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy a vezetése alatt álló testület több szabályozási javaslatot tett vagy fog tenni egyebek között a tőkemegfelelőségi irányelvre, a betétbiztosítás terén, illetve a hitelminősítő ügynökségek vonatkozásában. Több felszólaló fontosnak tartotta, hogy az EU és az Egyesült Államok lépjen fel közösen a válságmegoldásának érdekében. Egyes delegációk rámutattak: a nemzeti bankmentő programoknál kiemelt figyelemmel kell lenni arra, hogy az állami segítség ne járjon versenytorzító hatással.

Ugrás vissza Ugrás vissza...