Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Kilencszázmilliós amerikai támogatás magyar civileknek

Létrehozva: 2003. november 27.
Módosítás: 2003. december 13.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Csaknem egymilliárd forintos amerikai támogatáshoz jutott a magyar civil szféra. A pénzt pályázat útján osztják szét a non-profit szervezetek között. A hároméves program egyik hazai koordinátora a Soros Alapítvány.
Mintegy 900 millió forintos amerikai támogatást kapott a magyar civil szféra - közölte Móra Veronika , az Ökotárs Alapítvány munkatársa csütörtökön. Az öt évvel ezelőtt, amerikai alapítványok által létrehozott Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe program keretében intézményi támogatásra, kapacitás-fejlesztésre, és a civil szféra fenntartható jogi-szabályozási környezetének kialakítása céljából pályázhatnak a non-profit szervezetek. A programban most elnyert támogatást három évre ütemezve fogják szétosztani.
Móra Veronika elmondta: a Trust-program hazai felelőse a Soros Alapítvány, a Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány, illetve az Ökotárs Alapítvány; a három szervezet egy meghívásos, zárt pályázat győzteseként bonyolíthatja le a magyarországi pályázatokat.
Nálunk még kevesen adakoznak
Belia Anna , a Soros Alapítvány igazgatója kiemelte: elsősorban olyan pályázókat támogatnának, amelyek a stratégiai tervezésben élenjárnak, illetve alkalmasak arra, hogy a demokratizmus modelljei legyenek.
Sátor Balázs , a Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány igazgatója elmondta: fejlesztő alapítványként tréningekkel, szervezeti konzultációval, esetlegesen technikai feltételek biztosításával segítik azokat a szervezeteket, amelyek függetlensége és fenntarthatósága elengedhetetlen a szektor fejlődése szempontjából. Rámutatott: Magyarországon a mintegy negyvenezer szervezetből álló civil szféra bevételének 2,3 százaléka származik magánszemélyektől, míg külföldön ez az arány ötven százalék.
Ugrás vissza Ugrás vissza...