Portál Navigáció


Portál al-navigáció


Tisztelt Felhasználó!

Értesítjük, hogy az eHR (https://eszemelyugy.gov.hu) felületén 2022. január 17-én (hétfő) 19:00 órától 21:00 óráig karbantartást végzünk. Ezen időszak alatt a szolgáltatás nem lesz elérhető.

Kérjük a fentiek figyelembevételét az elektronikus ügyintézés során! Szíves megértését köszönjük.

NISZ Zrt.

MORZSÁK

TARTALOM:Elfogadta az ENSZ az emberi jogokról szóló jelentést

Cikk:

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa egyhangúlag elfogadta a magyar emberi jogi helyzetről szóló jelentést, a kormány a beérkezett 148 ajánlásból 122-t fogadott el, Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a fennmaradó 26 ajánlásban foglaltak már megvalósultak a magyar jogrendben.

Magyarország sikerrel megvívta az emberi jogi küzdelmet Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa egyhangúlag elfogadta a magyar emberi jogi helyzetről szóló jelentést - mondta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden. A jelentéshez kapcsolódóan a tagországok 148 ajánlást fogalmaztak meg, ebből a magyar kormány 122-őt fogadott el. Az elutasított 26 ajánlás egy részével a kormány is egyetért, de álláspontja szerint azok már megvalósultak a magyar jogrendben.

Az államtitkár bejelentette: a kormány egyeztetni kíván a civil szervezetekkel az ajánlások átültetéséről, "hamarosan kezdeményezzük egy olyan mechanizmus kialakítását, hogy velük rendszeres kapcsolattartásban tudjunk beszélni az ajánlásokról és azok megvalósulásáról".

Az úgynevezett egyetemes időszakos felülvizsgálat során a világszervezet idén az emberi jogok magyarországi helyzetét is megvizsgálta. Az Egyesült Államok részben elismerését fejezte ki, elsősorban a roma ügyben, részben pedig aggályokat fogalmazott meg a médiával, az alkotmánnyal, a bírói függetlenséggel és az egyházak bejegyzésével kapcsolatban. Szlovákia kritikus kérdést tett fel a nemzeti kisebbségek támogatására vonatkozóan, Moldova és Marokkó részéről pozitív megszólalások hangzottak el, dicsérték a beszámolót és az ajánlásokat is – sorolta az államtitkár.

Nem kormányzati szervezetek két hozzászólást tettek. Egyrészt kifogásolták, hogy a magyar kormány úgymond nem folytat velük megfelelő párbeszédet a homoszexuálisok, leszbikusok, biszexuálisok és transzszexuálisok ügyében és nincs erre a csoportra vonatkozó stratégiája, másrészt bírálták a házasság szerintük szűk definícióját.

Budapest két év múlva újabb jelentést készít az Emberi Jogi Tanácsnak az ajánlások magyar jogrendbe történő átültetéséről, bizonyos gyakorlatok javításáról, bevezetéséről.

Ugrás vissza Ugrás vissza...