Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Áder János a vízkészletek fontosságáról beszélt az ENSZ közgyűlésén

Cikk:

Az ENSZ Közgyűlése ülésszakának egyik kiemelt témájával, a jogállamiság kérdésével, s ezen belül a "negyedik generációs" alapjogokkal foglalkozott Áder János köztársasági elnök az őszi ülésszak általános vitájában, kedden elhangzott felszólalásában. A természeti erőforrások közt az elnök külön is szólt a vízkészletek védelméről.

Az életrajzi elemekkel színesített beszédben az elnök visszaemlékezett arra, hogy fiatal felnőtt éveit diktatúrában élte le, s csak "a 80-as évek vége - a berlini fal leomlása, a vasfüggöny lebontása - hozta el Magyarország számára a demokratikus átalakulást. A békés átalakulás előkészítése, majd a választást követő évek a jogállam kialakítása szempontjából sikeres időszaknak tekinthető" - jelentette ki.
 
A 2011 áprilisában elfogadott új, hiánypótló Alaptörvény, "Európa legfiatalabb alkotmánya magában foglalja az emberi jogok európai kartájának szinte minden elemét, a fékek és ellensúlyok 1990-ben kiépített jogállami intézményeit. Új elemként pedig alkotmányos - jogállami - korlátokat állít a közpénzek felelőtlen elköltése, az államadósság mértéktelen növelése elé. Magyarország új alkotmánya alkotmányos garanciát ad a nemzetközi jogi kötelezettségek teljesítésére és a nemzetközi jog általánosan ismert szabályainak betartására" - mondta.

Áder János hangsúlyozta, hogy "az új - úgynevezett negyedik generációs - alapjogok vonatkozásában is számos rendelkezés került az új alkotmányba". Kiemelte ezek közül a P cikket, amely szerint "a természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, melynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége."

Az elnök a természeti erőforrások közül a vízkészlettel foglalkozott részletesebben. "A vízgazdálkodás ma már elkerülhetetlenné teszi a nemzetközi együttműködést. Bolygónk lakosságának a fele "osztott" vagy "közös" vízgyűjtő területen él. Ugyanaz a folyó biztosítja két, három vagy több ország vízellátását. Az országok együttműködése napi kényszer, e nélkül ellátási, szociális, egészségügyi, akár háborús feszültségek is kialakulhatnak" - mondta Áder János.

Munkánk az elkövetkezendő években is lesz bőven. Tudásunkat, tapasztalatunkat szívesen bocsátjuk mások rendelkezésére, és szívesen látunk minden érdeklődőt jövő év őszén Budapesten, a víz és szanitáció témáját taglaló konferencián" - hangoztatta a magyar köztársasági elnök az ENSZ Közgyűlése 67. ülésszakának kedden megkezdett általános vitájában.

Ugrás vissza Ugrás vissza...