Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Hét és fél milliárdos pályázat a tartós munkanélküliekért

Létrehozva: 2003. július 18.
Módosítás: 2003. december 13.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

A tartósan munka nélkül élők egy részének aktivizálására 7,5 milliárd forint értékben pályázatot írt ki a Munkaügyi Minisztérium önkormányzatok, civil és más szervezetek részére - közölte Danajka Noémi főosztályvezető-helyettes pénteken.
Jelenleg több tízezer a huzamosabb ideje munka nélkül, szociális segélyeken élők száma. Számukra részben PHARE-, részben költségvetési támogatással a két ütemben megvalósuló pályázat szerint különféle képzések formájában összesen háromezren kerülhetnek majd vissza a munkaerőpiacra.
Első ütemben július 24-től szeptember végéig 2,5 milliárd forint értékben lehet pályázni minimum 50 fős tanfolyamok indításával, amelyek a szociális foglalkoztatás területén teremtenek munkalehetőséget, illetve a romák életkörülményein, foglalkozási helyzetén igyekeznek javítani. A program második ütemében decembertől ötmilliárd forint értékben hasonló célokkal lehet majd pályázni, és 53 és 200 millió forint közötti összeget lehet elnyerni 10 százalékos önrész biztosításával. A pályázatokat a regionális fejlesztési ügynökségekhez kell benyújtani.
Ugrás vissza Ugrás vissza...