Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Magyarország gázt ad el Szerbiának

Cikk:

Magyarország 1-2 millió köbméter gázt ad el Szerbiának - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön. A magyar családok szerdán takarékosan fűtöttek: 3 millió köbméter gázt takarítottak meg, ez megfelel Bosznia egynapos, illetve Szerbia félnapos gázfogyasztásának.

Magyarország 1-2 millió köbméter gázt ad el Szerbiának, ami 4-6 órán belül már ott lehet - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön. A kormányfő szerint erre az ad lehetőséget, hogy szerdán elmaradt az esti fogyasztási csúcs, amellyel az emberek hárommillió köbméter gázt spóroltak meg. Mint elmondta, a gázeladást naponta újratárgyalják, és csak addig folytatják, amíg nem jár Magyarország számára aránytalan korlátozással.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: normális, emberiességi követelmény ilyen helyzetben segíteni, hogy karácsony napjaiban ne fázzanak az emberek Vajdaságban és Szerbiában. Mint mondta, így estére már lehet a lakásokban fűteni. A miniszterelnök azt kérte a magyaroktól, hogy szomszédként nagyvonalúan és tisztességgel támogassák a kormány döntését.

Két hétig biztosan nincs gond a gázellátásban

A következő két hétben Magyarország nagyobb gond nélkül fent tudja tartani a gázellátás mai mennyiségét - mondta a miniszterelnök. Jövő szerdán tárgyal a kormány azokról az eljárásokról, amelyekkel felkészül a krízis elhúzódására. Továbbra is fenntartják ugyanakkor a szigorú kríziskontrollt, legfelsőbb szinten naponta konzultálnak a rendszerirányítás felelőseivel.

A lakások és közüzemek fűtése nem kerülhet veszélybe, de ha 3-4 hétnél tovább tart a két ország vitája, az okozhat problémát az ipari fogyasztóknak - közölte még a kormányfő. Gyurcsány Ferenc reményét fejezte ki, hogy nem lesz szükség újra a második kategóriájú gázkorlátozás bevezetésére, de ha úgy ítélik meg, ismét hozhatnak ilyen döntést.

Határozott EU-fellépést sürget a miniszterelnök

Magyarország azt szeretné, hogy az Európai Unió a leghatározottabban lépjen fel Kijevben és Moszkvában, és tegye egyértelművé: elfogadhatatlan, hogy szerződések be nem tartásának árát részben az európai fogyasztókkal fizettetik meg - mondta Gyurcsány Ferenc.

Magyarország azt szeretné, hogy ha létrejön a megállapodás, akkor a következő pár hónapban az unió és tagországai ellenőrizhessék annak betartását. A miniszterelnök közölte: Magyarország arra kéri Brüsszelt, hogy ha Kijev vonakodásának hátterében pénzügyi problémák is vannak, és ha kéri, akkor ajánlják fel, hogy az Európai Unió forrásaiból segítik a finanszírozási probléma áthidalását.

Takarékosan fűtöttünk szerdán

Jól vizsgázott Magyarország szerdán, a gázkrízis eddigi legnehezebb napján - mondta a miniszterelnök. Ezért köszönet jár elsősorban a családoknak és az embereknek, mert eddig soha nem tapasztalt dolog történt, hiszen a szerdai felhívások eredményeképpen a magyar lakosság "minden bizonnyal lejjebb állította a termosztátokat, kevésbé fűtötte a lakásait, elmaradt a várt fogyasztási csúcs" - fogalmazott a kormányfő. Gyurcsány Ferenc szerint a magyar családok nagyjából 3 millió köbméter gázt takarítottak meg, ez megfelel Bosznia egynapos, illetve Szerbia félnapos gázfogyasztásának.

Részben feloldották a gázkorlátozást

Feloldotta a második kategóriájú gázkorlátozást 9.30 órakor az FGSZ Zrt., mivel csütörtökön javul a gázhelyzet, a nyugati (Baumgarten-HAG) vezetéken 4 millió köbméter gáz jön a szerdai 1,5 millióval szemben, és a stratégiai tározóból is megkezdik a gázkitermelést. A helyzet azonban bármikor változhat, s újra életbe léphet a korlátozás.

A gázhiány miatt leállították a Mátrai Erőműben az üzem két, egyenként 25 megawattos hatásfoknövelő előtét gázturbináját. Ez a két turbina azonban mindössze 2 százalékát adja az összesen 840 megawatt teljesítményű erőmű energiatermelésének, a lignit fűtésű blokkok hatásfok-növekedése révén még pótolják is a kieső villamos energiát.

 

Ugrás vissza Ugrás vissza...