Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Újragondolják a munkavégzésre irányuló szabályokat

Cikk:

A kormányfő szerint a ciklus második két éve politikájának központjába a munkahelyteremtést, a munkára ösztönzést állítják. A beruházásra, befektetésre, munkavégzésre irányuló szabályokat újra kell gondolni.

A miniszterelnök szerint még várat magára a bal- és a jobboldal közötti történelmi kiegyezés, a demokratikus kompromisszum pillanata.

Gyurcsány Ferenc Magyarország tiszteletbeli konzuljai előtt a bal- és a jobboldal közötti kiegyezés fundamentumaként említette, hogy a két oldalnak el kell fogadnia a másik történelmi, politikai és erkölcsi legitimitását.

Úgy fogalmazott, benne nincs indulat politikai ellenfeleivel szemben. Mint mondta, politikai szövetségeseihez sem a szeretet érzésével viszonyul elsősorban, hanem nagyon pragmatikusan, az együttműködés lehetőségét keresve.

A miniszterelnök úgy látja, Magyarországon ma politikai küzdelem helyett időnként ádáz politikai harc folyik.

A vereség nem a világvégét jelenti, ahogy a győzelem sem jelent mindenre felhatalmazást. Aki ma többségben van, holnap kisebbségben lesz - közölte a kormányfő.

Mint mondta, egy demokratikus politikus életében csak egy dolog lehet biztos: hogy a győzelmet mindig bukás követi, előbb vagy utóbb. Csak annak szabad győznie, aki tud veszíteni is - hangoztatta, hozzátéve: úgy látja, Magyarországon van, akinek ebben még tanulnia kell.

Már nem az egyensúly megteremtése a kérdés

Gyurcsány Ferenc az elkövetkező két év kormányzati elképzeléseiről szólva azt mondta: ma már nem az egyensúly megteremtése, hanem a növekedés a kérdés.

Álláspontja szerint olyan megoldást kell találni, hogy a szociális biztonság kialakult szintjének megőrzése mellett a növekedésből származó erőforrásokat elsősorban az ország versenyképességének, társadalmi, gazdasági megerősítésére fordítsák.

Közölte, a ciklus második két éve politikájának a központjába a munkahelyteremtést, a munkára ösztönzést állítják. A kormányfő szerint a beruházásra, befektetésre, munkavégzésre irányuló szabályokat újra kell gondolni.

Ehhez pedig az adó- és járulékrendszer átalakítására, a szociális segélyezési rendszer jó néhány elemének újragondolására, az oktatás és a szakképzési rendszer megújításának folytatására van szükség - hangoztatta a miniszterelnök.

Az SZDSZ támogatása nem feltétel nélküli

A kisebbségi kormányzás jövőjéről azt mondta, az SZDSZ támogatása nem feltétel nélküli, de világos; minden olyan intézkedést támogatnak majd, amely a versenyképesség növelését és az egyensúly megőrzését szolgálja. "Hogy a támogatásnak mi a pontos kerete, az a lényeg szempontjából csak másodlagos" - mondta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök közölte, azt tartja valószínűnek, hogy a kormány a liberálisok és a szocialisták "alapvető együttműködésének a bázisán" kitölti 2010-ig szóló mandátumát. Az, hogy ez parlamenti vagy egy megújított kormányzati együttműködés keretében történik, még a jövő zenéje - fűzte hozzá a kormányfő.

Megteremteni a szülőföldön boldogulás esélyeit

Göncz Kinga külügyminiszter egyebek mellett arról beszélt, hogy a határon túli magyarokkal való kapcsolattartásban a modernizáció és a versenyképesség kulcskérdés lesz. Mint mondta, a cél az, hogy a körülményekben megteremtsék a szülőföldön maradás, boldogulás esélyeit.

A 2011-es magyar európai uniós elnökség hat hónapját olyan lehetőségnek mondta, amelynek során be lehet mutatni Magyarország kultúráját nemcsak Európának, de a kontinensen túli térségeknek is. Göncz Kinga ebben a tiszteletbeli konzulok segítségét kérte.

Ugrás vissza Ugrás vissza...