Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Hazánkban ülésezik a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet

Létrehozva: 2005. február 12.
Módosítás: 2005. február 14.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Hétfőn kezdődik Budapesten a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ötnapos regionális konferenciája. A tanácskozásra, amelynek fő témája a globalizáció gazdasági kihívása, ötven európai és közép-ázsiai országból érkezik kormányzati, munkaadói és szakszervezeti küldöttség.
A találkozón a tervek szerint részt vesz Gyurcsány Ferenc kormányfő, Jean-Claude Juncker , Luxembourg miniszterelnöke, az Európai Unió soros elnöke, továbbá Danial Akhmetov , Kazakhsztán államfője és Lawrence Gonzi , Málta államfője. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) konferenciáján megvitatják a globalizáció szociális dimenziójával foglalkozó világbizottság jelentését.
A jelentés azt elemzi, hogy miként lehet elérni a tisztességes globalizációt, amely egyenlő esélyeket biztosít az állampolgároknak. Szó lesz arról is, hogy miként tarthatók fenn az európai szociális vívmányok a globális gazdasági versenyben. Ezzel összefüggésben megvitatják a résztvevők, hogy milyen a helyes kormányzati magatartás a globalizáció körülményei között.
A konferencián, amelyet négyévente rendeznek meg, értékelik azt is, hogy az ILO milyen eredményeket ért el 2001 és 2004 között, kijelölik a következő évekre szóló feladatokat. Napirendre kerül a fiatalok foglalkoztatásának javítása, az elöregedő társadalom problémája, a migráció, a versenyképességet elősegítő munkaszervezés. A tanulmány a fiatalok foglalkoztatásáról szólva Ausztria, Németország és Svájc példájára figyelmeztet. Ezekben az országokban sikeresen ötvözik az iskolai elméleti oktatást a vállalati, szakmai gyakorlattal.
A konferenciára készített beszámoló foglalkozik a migráció kérdésével is. A gazdaságilag aktív migránsok számát a régióban 26,5 millióra becsülik. Ez a munkavállalóknak körülbelül 4 százaléka. Kelet-Európában a legnagyobb migrációs hullámok a volt szovjet köztársaságok és az Orosz Föderáció között zajlanak. Németországban a 7,3 millió külföldi nemzetiségűből a legtöbb, 2 millió török származású és 1,85 millióan érkeztek az EU-tizenötök államaiból.
Ugrás vissza Ugrás vissza...