Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Rendőr tiszthelyettesek tettek esküt Adyligeten

Cikk:

Kétszáztizenhét rendőr tiszthelyettes tette le esküjét csütörtökön az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában, a végzősök szolgálatba lépésük után őrző-védő feladatokat látnak el, elsősorban nagykövetségi, külképviseleti objektumok megóvásánál működnek közre, ehhez speciális képzést is kaptak.

Bencze József országos rendőrfőkapitány beszédében utalt rá, hogy a gazdasági nehézségek ellenére a rendőrség munkatársai előtt kiszámítható, biztos jövő áll. A lakosság bizalmának megőrzésére példamutató magatartásra van szükség szolgálaton kívül is - hangsúlyozta. A rendőrök naponta átlag 18 ezer intézkedést hajtanak végre, ami szakszerűséget, körültekintést igényel - mondta a főkapitány. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a rendőrség bebizonyította, képes az új bűnelkövetési módokkal, a tömegdemonstrációkkal, s akár a korábbiaknál súlyosabb bűncselekményekkel is felvenni a küzdelmet a közbiztonság megőrzése érdekében.

Az eskütételkor a miniszter elmondta, hogy eddig 650 önkormányzat nyújtotta be igényét a településeken olyan intézmény működtetésére, amelyben hatósági ember állandó jelenléte szolgálja a közbiztonságot és szükség esetén kérhet rendőri segítséget - hívta fel a figyelmet. A polgárőrséggel is erősödik a kapcsolat és a közbiztonság megszilárdítására épül az a háló amelyben a most esküt tett fiatal rendőrökre is nagy feladatok várnak - tette hozzá Draskovics.
Ugrás vissza Ugrás vissza...