Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Áder János a klímaváltozásról

Cikk:

A köztársasági elnök beszéde az ENSZ Közgyűlésén

Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
 
„Ha békét akarsz, készülj a háborúra!” – Vegetius több mint 1600 évvel ezelőtt vetette papírra ezeket a gondolatokat.
 
Sokan és sokszor idézték ezt a mondást, és ha azt gondolnák, hogy ezt követően a Föld háborúiról, fegyveres konfliktusairól szeretnék beszélni, akkor tévednek. Ehelyett egy olyan háborúról szeretnék beszélni most Önöknek, ahol bizony vesztésre állunk. A környezetünkkel szembeni háborúról, és a saját természetünkkel folytatott viaskodásról.
 
Két nappal ezelőtt ebben a teremben sokan hallották Ban Ki Mun főtitkár úrnak, Obama úrnak és másoknak a szavait, amelyek a klímaváltozásról, a klímaváltozás következményeiről szóltak. Nagyon részletes adatokat hallhattunk arról, hogy milyen súlyos a helyzet. Össze kellene fognunk, meg kellene állapodnunk. Mióta készülünk erre!
 
De mikor is kaptuk az első jelzést, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy baj van vagy baj lehet? Talán kevesen tudják, hogy az első jelzést 1896-ban egy svéd tudós fogalmazta meg, aki akkor már leírta, hogy a széndioxidszint növekedése a légkörben hőmérséklet-emelkedést okozhat. Hatvan évvel később már pontos mérési eredményeink is voltak mindennek bizonyítására, de még 30 esztendőnek kellett eltelnie, hogy itt, az ENSZ-ben nem megállapodásra jussunk, hanem felismerjük, hogy a jövőben a probléma kezelésére valamilyen megállapodásra lesz szükség. És ezt követően még eltelt 10 év, mire eljutottunk a kyotói megállapodásig. Az első felismerés és a kyotói megállapodás között kereken egy évszázad telt el!
 
Kyotót követően se szeri, se száma nem volt konferenciáknak, tudományos tanácskozásoknak, politikai meetingeknek. Az elmúlt évtizedekben sokan, sokszor beszéltek a klímaváltozás következményeiről, és arról, hogy valamit tenni kell. A helyzet azonban mégis egyre rosszabb lett. Egyetlen adatot hadd ajánljak az önök figyelmébe: 1990 óta, az elmúlt huszonöt esztendőben – minden fogadkozás és a kyotói megállapodás ellenére is – 30 százalékkal nőtt a légkör széndioxid-koncentrációja.
 
Pedig a természet újra és újra figyelmeztet bennünket! A tudósok által megjósolt szélsőséges időjárási események gyorsuló ütemben követik egymást. Szemléltetésképpen hadd említsek Önöknek néhány példát a tavalyi esztendőből! 2013-ban Indiában, Uttar Pradesh államban januárban fagyott. Korábban erre soha nem volt példa. Finnországban viszont, a Lappföldön –nem mediterrán vidék – már tavaly májusban 31 fokot mértek. Betlehemben tavaly fehér karácsony volt, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Viszont tavaly nyáron Ausztráliában 90 nap alatt 123 időjárási hőségrekord dőlt meg.
 
Európában a Duna, Európa legnagyobb folyója is újra és újra figyelmeztet bennünket. Egy magyar példát hadd ajánljak az Önök figyelmébe: a második világháború előtt a Duna, bár sokszor megáradt, de sohasem érte el a 8 méteres árvízszintet. Az elmúlt 10 esztendőben viszont négy alkalommal volt 8 méternél magasabb Budapestnél az árvíz szintje, sőt, tavaly közel volt a 9 méterhez.
 
Árvizek, tájfunok, szélsőséges időjárási jelenségek ott is, ahol korábban erre nem volt példa, és olyan időben is, amire még sohasem került sor.
 
Itt vagyunk New Yorkban. Két évvel ezelőtt a Sandy hurrikán 20 milliárd dollár kárt okozott ennek a városnak, több mint 40 ember halt meg. Annak ellenére történt ez a kár, hogy előtte már hosszú éveken keresztül figyelmeztették New York város vezetését a tudósok, hogy baj lesz, meg kellene erősíteni a védműveket. Ezt meg lehetett volna tenni néhány százmillió dollárból, ehhez képest a kár ennek a sokszorosa. Nem véletlen, hogy tegnapelőtt hallhatták: New York hivatalban lévő polgármestere ma már fogadkozik, hogy bizony egy emberöltő alatt, a következő 35 évben 80 százalékkal fogják csökkenteni New York széndioxid-kibocsátását.
 
Az elmúlt napokban sokszor beszéltek arról, hogy készülünk a jövő évi párizsi konferenciára, meg akarunk állapodni. Ban Ki Mun főtitkár úr – minden köszönetet megillet az ő eddig elvégzett munkája – mindent megtett annak érdekében, hogy Párizsban közös nevezőre jussunk. De az a kérdés, hogy mi, a tagállamok, tisztelt Hölgyeim és Uram, mindent megtettünk-e, mindent megteszünk-e annak érdekében, hogy Párizsban majd sikeres megállapodásra jussunk? Az elmúlt napok felszólalásai nem tettek túlzottan optimistává. A felelősséget elhárító – és nyugodtan mondhatom –, politikai rövidlátásról tanúskodó felszólalások nem nagyon kecsegtetnek a jövő évi megállapodás esélyével.
 
Pedig hát miért nem hallgatunk az okos szóra? Miért nem hallgatunk tudósainkra? Miért nem vesszük észre, miért nem fogadjuk el a ma már evidenciának számító tudományos eredményeket? Miért nem vesszük észre bolygónk jelzéseit? Miért nem értünk a környezetünktől kapott egyre súlyosabb pofonokból? És miért nem okulunk saját példánkból?
 
Miközben egyébként van egy jó példa, amiből tanulhatnánk: kísértetiesen hasonló a helyzet, mint az ózonréteg károsodása során volt. Emlékeznek nyilván arra, hogy az úgynevezett klór-fluor-karbon gázok – vagy röviden csak CFC gázok – milyen kárt okoztak a Föld ózonrétegében. Az ötvenes évektől kezdték ezeknek a gázoknak az alkalmazását, és 30 esztendő elegendő volt ahhoz, hogy az Antarktisz fölött már 40 százalékos ózonréteg-károsodást mérjenek. És elegendő volt ahhoz, hogy ennek az egészségügyi konzekvenciáit is minden ország lakói – nyugodtan mondhatom – a saját bőrükön érezzék, hiszen a bőrrákban szenvedők száma jelentősen nőtt. Az utolsó pillanatban Montrealban sikerült megállapodni, betiltottuk ezeknek a gázoknak a használatát, és 35 év elteltével, a múlt héten született meg az első jelentés, ami az ózonréteg újabb erősödéséről, vastagodásáról, regenerálódásáról ad hírt. Pedig politikai szűklátókörűségben egyébként akkor sem volt hiány. Egy apró történetet hadd idézzek Önöknek: Donald Hodel, Ronald Reagan amerikai elnök akkori belügyminisztere azt mondta, hogy úgy kellene védekezni az ózonréteg károsodásával szemben, hogy mindenkinek nagykarimájú kalapot és sötét napszemüveget kellene hordania.
 
De hát miért várjuk meg tisztelt Hölgyeim és Uraim, amíg a széndioxid-koncentráció a levegőben hasonlóan súlyos helyzetet eredményez, mint amit az ózonréteg sérülése okozott? Miért ne lehetne a következő év végén Párizs a második Montreal, vagy hasonlóan sikeres, mint amilyen Montreal volt?
 
A baj nagyobb, mint gondolnánk. Az a cél, amit eddig elérendőként, a tárgyalások kívánatos eredményeként fogalmaztunk meg, hogy 2 foknál ne legyen magasabb a földfelszín hőmérsékletének emelkedése – ma már, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a tudósok véleménye szerint is illúzió.
 
Szintén néhány nappal ezelőtti hír: soha nem volt olyan nagy a széndioxid-koncentráció a levegőben, mint a tavalyi esztendőben. És ma már a tudósok azt mondják, hogy ha holnap vagy holnapután meg is állapodnánk, az elmúlt évek és a ma felelőtlenségének következményeit még évtizedek múlva is érezni, a saját bőrünkön tapasztalni fogjuk árvizek, tájfunok, egyre szélsőségesebb időjárási jelenségek formájában. Meg kell barátkoznunk a gondolattal – nehéz ezt megtenni, belátom –, hogy sajnos a következő generáció, a gyermekeink generációja életének a részévé fog válni mindez. Nem tudjuk elkerülni, nem tudjuk megúszni, hogy felelőtlen környezeti politikánkért a természet benyújtsa a számlát. Ma már nem elég csak a kibocsátást, a szennyezést csökkenteni, nem elég erről megállapodni, de fel kell készülni az egyre súlyosabb természeti katasztrófákra is.
 
Meg kell szívlelnünk Nicholas Stern nyolc évvel ezelőtt megfogalmazott tanácsát, aki azt mondta, hogy ha nem költjük megelőzésre nemzeti össztermékünk, a GDP egy százalékát, akkor a kár, a környezeti kár, amit ennek következtében elszenvedünk, akár a GDP 20 százalékát is elérheti. Az imént említettem Önöknek New York példáját. Néhány százmillió dollárral el lehetett volna kerülni a 20 milliárd dolláros kárt. New York példája is azt bizonyítja, hogy nem a huszonnegyedik, hanem a huszonötödik órában vagyunk. A találkozóknak, a mai tanácskozásnak is otthont adó metropolis két évvel ezelőtti tragédiája is igazolja Vegetiusnak a helyzetre aktualizált mondását: „Ha nyugalmat akarsz, készülj a katasztrófákra.”
 
Köszönöm, hogy meghallgattak.
 
(Szerkesztett változat.)
Ugrás vissza Ugrás vissza...