Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Pályázat k+f munkaerő megtartására

Cikk:

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal 1,6 milliárd forintos pályázatot hirdetett kkv-k, költségvetési és nonprofit kutatóhelyek számára. A pályázaton minimum 10 millió forint, maximum 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást lehet kapni.

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) 1,6 milliárd forint kerettel pályázatot hirdetett kis- és középvállalatoknak, költségvetési és nonprofit kutatóhelyeknek a 2008. szeptember 1-je után elbocsátott kutató, fejlesztő szakemberek foglalkoztatására - mondta Kolber István kutatás-fejlesztési államtitkár pénteken, a kormányszóvivői tájékoztatón. A pályázati keret becslések szerint 150-200 szakember újbóli foglalkoztatására lesz elegendő, de a helyzettől függően további pályázatok kiírására is sor kerülhet.

Kolber István rámutatott, hogy a válság alatt is fontos odafigyelni a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó munkaerő megőrzésére, fejlesztésére, ezért hirdették meg a gazdasági válság következményeit enyhítő pályázatot. A pályázaton minimum 10 millió forint, maximum 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást lehet kapni. Bizonyos esetekben, például alapkutatásnál 100 százalékos is lehet a támogatás mértéke, az alkalmazott, ipari, kísérleti kutatásoknál ennél alacsonyabb.

A pályázat két célt is szolgál: egyrészt a munkájukat 2008. szeptember 1. után elvesztő kutató-fejlesztőknek munkahelyet teremt 1-2 évre, másrészt új kutatás-fejlesztési program indulhat.

Magyarországon 26 000 ember foglalkozik kutatás-fejlesztéssel, innovációval, számuk 2001 óta 14 százalékkal növekedett. A kutatóhelyek 40 százaléka a vállalatoknál működik, a kormány célkitűzése, hogy a jövőben minél szorosabb legyen a kapcsolat az akadémiai, egyetemi kutatóhelyek és a vállalati szféra között, hogy a tudást át lehessen ültetni a gyakorlatba. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarország évente 1 milliárd eurót, mintegy 300 milliárd forintot fordít kutatás-fejlesztésre, innovációra, ami a GDP 1 százalékát teszi ki.

Ugrás vissza Ugrás vissza...