Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Aláírták a koalíciós megállapodás mellékletét

Létrehozva: 2007. július 1.
Módosítás: 2007. július 2.
Forrás: MTI

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

A miniszterelnök szerint a kormányzás új szakasza kezdődik a koalíciós szerződés mellékletének aláírásával. A dokumentum a reformok folytatását ígéri: igazságosabb nyugdíjrendszert, egyszerűbb adórendszert és korszerűbb oktatást alakítanak ki.

Gyurcsány Ferenc szerint a koalíciós szerződés mellékletének aláírásával lezárult az elmúlt egy év munkája, és a kormányzás egy új szakasza indul el. A miniszterelnök erről a megállapodás aláírását követően beszélt a Parlamentben vasárnap.

Úgy fogalmazott: ezzel a megállapodással nyer az ország, nyer a koalíció is, és világos lesz az ország megújításának menetrendje. Hozzátette: a megállapodás világos programot ad a következő egy-két év kormányzásához, amely a minőségről, a fejlesztésről és a növekedésről szól majd.

Nem változott a koalíció célja

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, az egy évvel ezelőtt megfogalmazott koalíciós cél nem változott: erőssé szeretnék tenni Magyarországot, és naggyá tenni a nemzetet.

A miniszterelnök - ahogyan Kóka János is - három területet emelt ki a megállapodásból.

Gyurcsány Ferenc és Kóka János aláírta a koalíciós megállapodás mellékletét

Elsőként a "nagyon határozott, nagyon világos, alapvetően patrióta" gazdaságpolitikáról beszélt, amelyben fontos egyebek közt, hogy csökkenjen az a különbség, ami elválasztja egymástól a multinacionális cégeket, illetve a hazai kis- és középvállalkozásokat. A fejlesztéspolitikában arra a még egyszer meg nem ismétlődő történelmi esélyre hívta fel a figyelmet, hogy uniós támogatással lehet utakat, iskolákat, kórházakat felújítani, ami befektetés a jövőbe.

Versenyképesebb felsőoktatást szeretnének

Gyurcsány Ferenc kitért arra is: a szakmai szervezetek és a külföldi tapasztalatok figyelembe vételével hosszú távon igazságosabbá és fenntarthatóbbá teszik a nyugdíjrendszert, valamint folytatódik az oktatási rendszer korszerűsítése. Ezzel kapcsolatban kiemelte: szociálisan igazságosabb, teljesítményben versenyképesebb felsőoktatást szeretnének.

A kormányfő úgy látja, a vasárnap aláírt megállapodás ezeket a célokat szolgálja.

Kérdésre válaszolva az őszi parlamenti ülésszak kezdetét nevezte meg az egészségbiztosítási modellről szóló törvény benyújtási időpontjának, amelynek az egészségügyi és a pénzügyminiszter a felelőse. Ez - mutatott rá - a koalíciós megállapodásban is benne van, és a törvény elkészítése egész nyáron zajlik majd.

Adókoncepció a szakmai szervezetek egyetértésével

A koalíció a következő három hónapban megvitatja adókoncepcióját a Versenyképességi Tanáccsal és a Versenyképességi Kerekasztallal, mert megállapodást szeretne kötni velük a végleges változatról - jelentette be Kóka János.

- Szeretnénk, ha velük egyetértésben fogadhatnánk el a végleges adókoncepciót, hogy így kerülhessen az Országgyűlés elé - közölte az SZDSZ elnöke. Versenyképesség, növekedés, a foglalkoztatás és a foglalkoztathatóság bővítése, ezek a rendszer átalakításának céljai - hangoztatta.

Egyszerűbb rendszerre van szükség

Kóka János kitért arra: az adócsökkentés mellett az adórendszer egyszerűsítése a másik fontos elem a koalíciós szerződés mellékletében. "Drasztikusan szeretnénk csökkenteni a befizetések számát és gyakoriságát" - hangoztatta.

Emlékeztetett arra: 30-31 naptári napból most 24-re esik valamilyen befizetési kötelezettség, és 34 különböző számlára kell a befizetéseket teljesíteni.

A miniszter szerint belső átrendezésre is szükség van, olyanra, amely ösztönzi a munkaerő-kínálatot, csökkenti az élőmunka terheit, főleg az átlagjövedelmek esetében. Rámutatott, olyan változásra is szükség van, amely ösztönzi a vállalkozásokat a beruházásra, nemcsak a multikat, hanem a kis- és közepes vállalkozásokat is, ahol a beruházásokra elhatárolható nyereség volumenét a befizetendő tárasági adó arányában növelni fogják.

Ugrás vissza Ugrás vissza...