Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Harmincnyolc milliárd forint pluszpénz a kórházaknak

Cikk:

Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága elfogadta és a 2010-es költségvetéshez módosító indítványként benyújtotta azt a javaslatot, amelynek értelmében jövőre 38 milliárd forinttal több forráshoz juthat a kórházi szakellátás.

A kormány és a kórházak között a múlt héten létrejött megállapodás értelmében jövőre 38 milliárd forinttal több forráshoz juthat a kórházi szakellátás - ezt a módosító indítványt fogadta el hétfői ülésén és nyújtotta be a 2010-es költségvetés tervezetéhez a parlament egészségügyi bizottsága. A bizottsági módosító javaslat szerint a plusz forrás egy részét, 16 milliárd forintot a jövő évi céltartalékból vonnának el; a másik részét, plusz 22 milliárd forintot, az "egészségügyi finanszírozás-váltással kapcsolatos bevételek" tennék ki.

Utóbbi kapcsán Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság szocialista elnöke a testület ülésén azt mondta: ez az összeg többek között a többletfoglalkoztatásból származó járulékbevétel-növekedésből adódik.

A bizottság ülésén az ellenzéki képviselők aggályaiknak adtak hangot azért, hogy vajon mennyire megalapozott ez az utóbbi tétel, nem csak "pénzígéretről" van-e szó. Végül a bizottság egy tartózkodás mellett döntött a módosító javaslat benyújtásra mellett. Az indítványt a kormány is támogatja. A kormány és a kórházak képviselői múlt szerdán állapodtak meg a finanszírozásról.

Ugrás vissza Ugrás vissza...