Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:A MÁV nyerte a közlekedési versenyt

Létrehozva: 2003. szeptember 16.
Módosítás: 2010. március 16.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

A vonat nyerte a közlekedési eszközök versenyét a Mobilitási Hét nyitórendezvényén. A kedd reggeli vetélkedés során a rákosligeti vasútállomásról kellett mihamarabb bejutni a Keleti pályaudvarra - vonattal ez 17 perc alatt sikerült. A kerékpárosok és a motorosok nem sokkal maradtak le, a BKV-val és autóval azonban csaknem egy óráig tartott az út, hiába vezette az autót Baumgartner Zsolt egy Forma-1-es pilóta.
Szeptember 21-én és 22-én az ország mintegy ötven önkormányzata szervez autómentes napot. A rendezvény az Európai Mobilitási Héthez szervesen kapcsolódik majd. Ezt az egész hetes programsorozatot hét településen, köztük Budapesten rendezik meg szeptember 16-22-e között.
 
Gyorsasági verseny miniszterekkel
 
A mobilitási hét nyitórendezvénye kedden reggel, nem sokkal nyolc óra előtt kezdődött a MÁV rákosligeti megállójában. Innen kellett különféle közlekedési eszközökkel bejutni a belvárosba, egészen pontosan a Keleti pályaudvarra. A "versenytáv" kiválasztását főként az indokolta, hogy a főváros XVII. kerületéből (a rákoskeresztúri-rákosligeti-rákoscsabai városrészből) naponta mintegy húszezren "ingáznak" Budapest belsőbb kerületeibe.
 
A versenyben részt vevők - Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, Lévai Katalin , esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter, Demszky Gábor főpolgármester, Udvari László , a MÁV Rt. elnöke, Mándoki Zoltán , a vasúttársaság vezérigazgatója, Szirmay Tamás , a BKV Rt. vezérigazgató-helyettese, Baumgartner Zsolt Forma-1-es autóversenyző, valamint Bibók Zsuzsanna , a környezetvédelmi minisztérium főosztályvezetője - személyautóval, autóbusszal (majd metróval), kerékpárral, motorral vagy vonattal vághattak neki a távnak.
 
A közlekedési miniszter biztosra ment

A MÁV-ot választó Csillag István a Magyarország.hu kérdésére még a verseny előtt elmondta: biztos abban, hogy a vonattal utazók érkeznek elsőként a célba. Baumgartner Zsolt - aki, ahogyan illik, autóba ült - viszont azt válaszolta kérdésünkre: a hétvégi monzai verseny biztosan egyszerűbb feladat volt, mint a budapesti belvárosba való bejutás. A versenyző úgy számolt, hogy egy-másfél óra alatt teljesíti a körülbelül 15 kilométeres távot - csak érdekességképpen: a hétvégén ennyi idő alatt 300 kilométert tett meg.
 
Vonattal 17 perc, autóval 58 perc alatt
 
A verseny nyolc órakor indult, és a vonattal, a MÁV-vezetők társaságában utazó Csillag István és Demszky Gábor már 8.19-kor az újságírók kérdéseire válaszolgattak a Keleti pályaudvar kilences vágánya mellett. Ekkorra azonban már nemcsak a vonattal utazók érkeztek meg: pillanatokkal azután, hogy befutott Hatvanból indult személyvonat, megérkeztek a BVSC kerékpárosai, és a versenyzők után egy perccel a motort választó Tóth Kamilla , a GKM kabinetfőnöke is megérkezett a Keletibe.
 
Ezt követően azonban hosszú várakozás kezdődött, sőt: a közlekedési miniszter és a főpolgármester már javában tartották a sajtótájékoztatót, amikor befutott a BKV-n közlekedő Lévai Katalin és Szirmay Tamás. Néhány perccel később, ebben a versenyben utolsóként megérkezett Baumgartner Zsolt is.
 
Az állam a kötöttpályás közlekedésfejlesztés mellett
 
Csillag István ekkorra már be is fejezte beszédét, amelyben leszögezte: a kormányzati beruházások sorában elsőbbséget élvez a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. "Az adófizetők pénzét ugyanis arra kell költeni, hogy mindenkinek időt, szabadidőt vásároljunk" - hangoztatta a közlekedési miniszter. Csillag István szerint ezt a főváros hatvan kilométeres körzetében a kötöttpályás közlekedés fejlesztésével, egyebek mellett új vasúti kocsik vásárlásával lehet biztosítani.
A főváros olyannyira zsúfolt, hogy abban még egy Forma-1-es pilóta is elakad - mondta Demszky Gábor, aki szerint ez is jelzi, mennyire sürgető feladata a BKV fejlesztése. "Ez a reggel bebizonyította, hogy érdemes a tömegközlekedést választani, és azt az államnak támogatnia kell" - húzta alá a főpolgármester.
A budapesti tömegközelekdés fejlesztését sürgette Lévai Katalin is. A tárca nélküli miniszter szerint a közlekedésben nincsenek egyenlő esélyek, és azért is fejleszteni kell a BKV-t, hogy az egyenlő esélyek feltételeit itt is biztosítsák. Szirmay Tamás ehhez kapcsolódva elmondta: az épülő 4-es és a most megújuló 2-es metró valamennyi állomásán kiépítik a lifteket, hogy a mozgásukban korlátozottak közlekedését megkönnyítsék.
 
Demszky normatív támogatást kér
 
A nagyvárosi tömegközlekedés 1995 óta nem kap normatív állami támogatást, ami Európa-szerte szinte egyedülálló. Ezért több nagyvárosi vezetővel azért lobbizunk, és úgy tűnik, eredményesen, hogy a jövő évi állami költségvetésben ismét megjelenjen a nagyvárosok helyi közlekedésének támogatása - jelentette be délután a BKV Rt.-nél tartott sajtótájékoztatóján Demszky Gábor. Mint ismeretes, a kormány előreláthatólag szerdai ülésén dönt a 2004-es költségvetés tervéről és sarokszámairól.
 
Demszky arra számít, hogy a jövő évi büdzséből 12 milliárd forintot különítenek el erre a célra, ez a teljes költségvetésnek mindössze fél százaléka. Egy, a főváros és a gazdasági tárca által kidolgozott koncepció szerint ennek az összegnek három év alatt 24 milliárd forintra kellene emelkednie. A pénz több mint kétharmada, jövőre a tizenkettőből mintegy nyolc és félmilliárd forint járna a fővárosnak, a többit a vidéki nagyvárosok között osztanák szét. A főpolgármester abban is reménykedik, hogy a kormány nem támogatja a személyszállítás áfájának 12-ről 25 százalékosra emelését.
Ugrás vissza Ugrás vissza...