Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Tavaly 3,4 százalékos volt a kormányzati szektor hiánya

Cikk:

Az előzetes adatok szerint 2008-ban 985 milliárd forint volt a kormányzati szektor éves hiánya, ami a GDP 3,4 százalékának felel meg. Tavaly a szektor kiadásai 7,9, a bevételei 4,4 százalékkal emelkedtek - közölte a KSH.

A kormányzati szektor 2008. évi hiánya az előzetes adatok szerint 895 milliárd forint volt, ami az egész éves GDP 3,4 százalékának megfelelő összeg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A 2007. évihez képest a hiány 348 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,5 százalékponttal alacsonyabb volt tavaly.

2008-ban a kormányzati szektor bevétele 12.296 milliárd forint, kiadása pedig 13.191 milliárd forint volt. A bevételek a 2007. évi 12,5 százalékos növekedést követően 2008-ban 7,9 százalékkal emelkedtek. Elsősorban a jövedelemadó-bevételek - 8,8 százalékkal - és a társadalombiztosítási hozzájárulások - 6,2 százalékkal - mutattak magas növekedést. A termelési és az importadók - ezen belül az áfa befizetések - növekedési üteme ugyanakkor elmaradt az átlagostól.

A kiadások a 2007. évi 2,3 százalékos növekedést követően 2008-ban 4,4 százalékkal emelkedtek. A kiadásokon belül a nyugdíjkifizetések, a dologi kiadások és a kamatkiadások nőttek jelentős mértékben. A munkavállalói jövedelmek 4,9 százalékos növekedési üteme kismértékben meghaladta az átlagot; a felhalmozási kiadások jelentősen, 17,9 százalékkal csökkentek.

A kormányzati szektor hiánya 2008. IV. negyedévben 502 milliárd forint volt - a negyedéves GDP 7,6 százaléka -, szemben a tavalyi harmadik negyedévi 65,5 milliárd forinttal, a harmadik negyedéves GDP 1 százalékával.

A kiadások növekedési üteme a negyedik negyedévben lényegesen meghaladta a 2008. évi éves mértéket. Elsősorban a kamatkiadások növekedtek az átlagosnál jobban, 20,8 százalékkal. A bevételek a negyedik negyedévben 8,2 százalékkal emelkedtek, így a kiadásokhoz hasonlóan az éves szintnél magasabb ütemben emelkedtek. A bevételek közül elsősorban az egyéb bevételek között szereplő költségvetési szervek bevételei és az EU-transzferek nőttek. A negyedik negyedévben a mobiltelefon-hálózat koncessziós díja is növelte a bevételeket.

Ugrás vissza Ugrás vissza...