Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:KSH: a reálkereset 3,2 százalékkal nőtt január-júliusban

Cikk:

A reálkeresetek - nettó keresetek 8,8 százalékos és a  fogyasztói árak 5,4 százalékos növekedése következtében  - az idei év első hét hónapjában 3,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Júliusban az átlagos bruttó bérek 4.934 a nettó átlagkeresetek 2.364 forinttal elmaradtak az előző havitól. A bruttó bérek éves növekedése 0,3 százalékra lassult a júliusi 0,5 százalékról, míg a nettó átlagkeresetek növekedési üteme 3 százalékponttal, 4,5 százalékra mérséklődött a júniusival összehasonlítva.

A júliusi reálkereset 0,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A versenyszférában 2 százalékkal nőttek, a közszférában 3 százalékkal csökkentek a reálkeresetek tavaly júliushoz hasonlítva. Júliusban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó keresete 197.836 forint, a nettó havi kereset 130.212 forint volt.

Az év első hét hónapjában a legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztonsági tevékenység volt, ahol havi 446.200 forintot kerestek, ezt követte az információ és kommunikáció a 373.700 forint,  a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás 350.100 forint keresettel. A legkevesebbet, havi 123.200 forintot a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, valamint a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat - 138.900 forint - ágakban dolgozók kerestek.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél az alkalmazásban állók létszáma 2010. január-júliusban átlagosan 2 millió 680 ezer fő volt, ami 0,6 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Júliusban 2 millió 737 ezren álltak alkalmazásban szemben a júniusi 2 millió 740 ezerrel, ugyanakkor 3 százalékkal többen, mint az előző év azonos időszakában. A közfoglalkoztatottak létszáma júliusban 97 ezerre nőtt, amivel 20,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, átlagkeresetük pedig 4,8 százalékkal, 75.474 forintra emelkedett. 

Ugrás vissza Ugrás vissza...