Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Az éves infláció 4,9 százalék volt 2010-ben

Cikk:

Átlagosan 4,9 százalékkal emelkedtek tavaly a fogyasztói árak, a decemberi az infláció a vártnál magasabb, 4,7 százalék lett az élelmiszerek és üzemanyagok havi drágulása miatt. A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétette a novemberi ipari termelési adatot is, ami 14,5 százalékos növekedést mutat az előző év azonos időszakához képest.

A fogyasztói árak 2010-ben átlagosan 4,9 százalékkal emelkedtek, decemberben 4,7 százalékkal voltak magasabbak, mint 2009 decemberében és 0,4 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az elemzők decemberre 4,4 százalékos inflációt vártak év/év alapon, míg az éves átlagos mutatóra 4,9 százalékot prognosztizáltak.

A havi élelmiszerárak 0,6 százalékos és az üzemanyagárak 4,3 százalékos növekedésével magyarázható a vártnál nagyobb, 4,7 százalékos december/decemberi infláció - mondta Minary Borbála a KSH főosztályvezetője. Novemberhez képest  gyors áremelkedést mért a KSH a lisztnél (3,8 százalék), az idényáras élelmiszereknél (2,8 százalék) is. Árcsökkenést figyelt meg a statisztikai hivatal a szalámi, a szárazkolbász, a sonka (2,5-2,5 százalék), a sertéshús (1,6 százalék) esetében. A szeszes italok, dohányárúk ára átlagosan 1,2 százalékkal csökkent egy hónap alatt.

Egy év alatt az élelmiszerek 6,7 százalékkal drágultak főleg az idényáras élelmiszerek 34,2 százalékos, közte a burgonya 86,1 százalékos és a friss zöldségek 29,4 százalékos áremelkedése miatt. Ugyanakkor az étolajért is 30,2 százalékkal többet kellett fizetni. A liszt 27,0 százalékkal, a sajt 10,2 százalékkal, a tej 7,3 százalékkal drágult. Az üzemanyagok 20,1 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel azelőtt. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 7,5 százalékkal nőtt 12 hónap alatt a háztartási energia ára,, ezen belül a vezetékes gáz ára 19,0 százalékkal. Az egyéb cikkek 7,5 százalékkal drágultak. A szolgáltatásokért 2,8 százalékkal többet, míg a tartós fogyasztási cikkekért 1,4 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

14,5 százalékkal nőtt az ipari termelés novemberben

Az  ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest 14,5 százalékkal nőtt 2010 novemberében a munkanaphatástól megtisztított index és a kiigazítatlan index szerint egyaránt, míg 2010 tizenegy hónapjában 10,5 százalékkal volt magasabb a termelés, mint az előző év azonos időszakában. Októberhez viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index novemberben 4,3 százalékkal emelkedett. A most közölt adatok megegyeznek a korábban közölt előzetes számokkal.

A jelentős bővülés elsősorban az exportértékesítés növekedésének köszönhető: a munkanappal kiigazított adatok szerint novemberben 20,7 százalékkal nőtt az exportértékesítés, miközben a belföldi eladások 4,9 százalékkal csökkentek az előző év novemberéhez képest. Az előző hónappal összevetve az export 4,3 százalékkal nőtt a novemberi 2,4 százalékos emelkedés után, míg a belföldi értékesítés 0,2 százalékkal tovább csökkent a novemberi 6,5 százalékos visszaesést követően.

Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 13 százalékos növekedése - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások körében, 2010 első tizenegy hónapjában - az egy évvel korábbi 12 százalékos létszámcsökkenést folytató 1,7 százalékkal tetéző létszámvisszaesés mellett következett be.

2009 azonos időszakához képest az ipari termelés 2010 első tizenegy hónapjában Magyarország minden régiójában nőtt, a legnagyobb, 18 százalékos volumenbővülés Észak-Magyarországon, míg a legkisebb, 5 százalékos a Közép-Dunántúlon figyelhető meg.

Ugrás vissza Ugrás vissza...