Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:A kormány hivatalos álláspontot fogalmazott meg a Tavares-jelentésről

Létrehozva: 2013. május 16.
Módosítás: 2013. május 16.
Forrás: Külügyminisztérium

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

A kormány megfogalmazta hivatalos álláspontját az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló európai parlamenti jelentés-tervezetről, amelyet a Rui Tavares EP-képviselő mutatott be a múlt hét elején.

Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára Brüsszelben magyar újságíróknak szerdán elmondta, hogy a dokumentum minden egyes pontját tételesen elemezték, és minden kifogásolt részhez megjegyzést fűztek. A megjegyzésekkel ellátott jelentéstervezetet még kedden eljuttatták Rui Tavaresnek, akivel az államtitkár szerdán Brüsszelben személyesen is tárgyalt.

A kormány a jelentés előtt készült öt munkadokumentumhoz is fűzött megjegyzéseket, és ezekben is a tényekre helyezte a hangsúlyt. "Sajnos, csalódottan vettük tudomásul, hogy a tényeket figyelmen kívül hagyja ebben a jelentésben" - szögezte le Győri Enikő. Az államtitkár arról is beszélt a portugál képviselővel, hogy hol húzódnak a határok, vagyis mi az, amit elő lehet írni egy tagállamnak, és mi az, amit nem. Megjegyezte, hogy a Tavares-jelentés tervezete "elég súlyos megállapításokat" tesz, hogy mit kellene csinálnia Magyarországnak és az uniós intézményeknek. Ezek egy jelentős részének nincs jogalapja - szögezte Győri Enikő. Rámutatott: nem lehet kijelenteni, hogy Magyarországon nincs jogállam, ha ezt tényekkel nem támasztják alá.

"Az nem lehet, hogy ő kijelenti, hogy mi megsértettük az unió alapértékeit, és ez mindent felülír" - hangoztatta az államtitkár. Kifejtette, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni az uniós szerződés négyes cikkét, amely a tagállamok alkotmányos hagyományainak és nemzeti identitásának tiszteletben tartását írja elő. Annak ellenőrzése pedig, hogy a tagállamok betartják-e az uniós jogot, az Európai Bizottság, és az Európai Parlament feladata. 

"Az objektivitáshoz és a tények tiszteletben tartásához a magyar kormány minden körülmények között ragaszkodni fog" - húzta alá az államtitkár. A kormány által azonosított ténybeli tévedésnek nevezte Győri Enikő azt, hogy a jelentéstervezet szerint például az új alaptörvényt mindössze egy hónap alatt fogadta el a törvényhozás. Emellett Tavares a Velencei Bizottságnak arra az állásfoglalására is hivatkozik, amely még el sem készült, mi több, annak maradéktalan teljesítését várja el Magyarországtól. Nem igaz a kormány szerint az sem, hogy az alaptörvény negyedik módosítása megfosztotta volna az alkotmánybíróságot attól a jogától, hogy tartalmilag vizsgálhassa az alaptörvényt, noha ennek lehetőségét maga az alkotmánybíróság is kizárta korábbi határozataiban, és erre az uniós tagállamok többségében sincs mód, sőt több országban nincs is alkotmánybíróság.

A kormány külön visszautasítja a romaellenességgel és antiszemitizmussal kapcsolatos megállapításokat. Az államtitkár arra is rámutatott, hogy a jelentés "mélyen elhallgatja", hogy a romagyilkosságok nem a mostani kormány ideje alatt történtek, és az Orbán-kabinet több intézkedést hozott a gyűlöletbeszéd, az antiszemitizmus és a romaellenesség ellen. A jelentés arról tesz említést, hogy a parlament több jogszabályt is elfogadott "a rasszista gyűlöletkeltés és a gyűlöletbeszéd leküzdése érdekében". A jelentéstervezet azt is kifogásolja, hogy túl sok kérdést szabályoznak sarkalatos törvények, az államtitkár viszont rámutatott, hogy ezt a jogintézményt nem a mostani kormány vezette be, ez korábban is létezett. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének ügyáthelyezési jogával kapcsolatban Győri Enikő megjegyezte, hogy például Hollandiában is létezik hasonló megoldás.

Az államtitkár szerint értelmezhetetlen, hogy a jelentés a jogállamiság visszaállítására szólít fel, és úgy vélte, a dokumentumban erőteljesen keverednek a jogi és a politikai elemek. Az államtitkár megjegyezte, világossá tette Rui Tavares számára, hogy Magyarországtól nem kell megvédeni az Európai Unió értékeit, mert Magyarország azokat maximálisan tiszteletben tartja.

Az államtitkár találkozott az EP állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának több tagjával is - liberálisokkal, zöldekkel, konzervatívokkal egyaránt -, és úgy vélte, hogy erősen politikai hovatartozás kérdése, ki milyen véleményt fogalmaz meg a kérdésben. Győri Enikő szerint tárgyalópartnerei közül többen - kimondva vagy kimondatlanul - elismerték, hogy "azért ez egy politikai játék", és emlékeztetett, hogy egy év múlva Magyarországon országgyűlési, Európában pedig EP-választás lesz

Ugrás vissza Ugrás vissza...