Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Kampány indul a családon belüli erőszak visszaszorításáért

Cikk:

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium ebben az évben 132 millió forintot szán a nők elleni erőszakot visszaszorító intézkedésekre.

Nagyszabású országos kampányt indít a nők elleni családon belüli erőszak visszaszorításáért a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM); 16,6 millió forintból július végén roadshow-val veszi kezdetét a kampány - mondta el Lamperth Mónika tárcavezető.

A minisztérium tavaly csatlakozott a 2008-ig tartó nemzetközi kampányhoz, amelynek félidejénél tartva Lamperth Mónika elmondta: ebben az évben az SZMM 132 millió forintot szán a nők elleni erőszakot visszaszorító intézkedésekre. Ezen belül 16,6 millió forintot köztudatformáló kampányokra, mert az ügy érdekében "szükség van a társadalmi megértés és a társadalmi támogatás növelésére" - fogalmazott a miniszter.

Felülvizsgálják a távoltartási törvényt is

Lamperth Mónika hangsúlyozta: a társadalmi tudatformálás mellett a tárca szükségesnek tartja a "politikai elköteleződést", új és hatásosabb jogszabályokat és a rendezvények állandó figyelemmel kísérését. Hozzátette: az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal közösen dolgoznak azon a tervezeten, amely elősegítené a tanúvédelmet, és erőszak esetén növelné a feljelentési hajlandóságot is, továbbá a "jelenleg nem elégséges" távoltartási törvényt is felülvizsgálnák.

Július végétől indul az a roadshow, amelynek keretében a téma szakértőivel, civil szervezetekkel közös kerekasztal-beszélgetéseket és sajtótájékoztatókat szerveznek minden megyeszékhelyen - ismertette Lamperth Mónika, aki hozzátette: "lila szalag címmel" sajtópályázatot is hirdetnek a közvélemény figyelmének felkeltése érdekében.

Krízisközpont létesül Pápán

Rauh Edit, a tárca szakállamtitkára közölte: az SZMM által családon belüli, elsősorban nőket érintő erőszak kezelésére fordított 132 millió forint nagy részét szociális intézményrendszer működtetésére költik. Így arra a kilenc regionális krízisközpontra, amelyek átmeneti otthonként segítik a rászoruló nőket. Rauh Edit hozzátette: Pápán hamarosan elkészül a tizedik krízisközpont ugyancsak ebből keretből.

Ugrás vissza Ugrás vissza...