Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Nő a honvédség létszáma

Létrehozva: 2008. szeptember 15.
Módosítás: 2008. szeptember 16.
Forrás: MTI

Ugrás a cikkre...

PiktogramKapcsolódó anyagok

?

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Az Országgyűlés elfogadta a Magyar Honvédség létszámának ezerfős növeléséről szóló határozatot; ezzel 24 950 főre emelkedett a honvédség létszáma.

A rendszerváltás óta először indítványoz honvédelmi miniszter a honvédség létszámemelésére vonatkozó javaslatot - mondta Szekeres Imre tárcavezető.

Kifejtette, hogy az ezerfős bővítést több feladat is indokolja. Egyrészt a NATO stratégiai légi szállítási kezdeményezése, amelynek keretében a tagállamok megállapodtak, hogy közösen vásárolnak szállító repülőgépeket, és ezeket közösen üzemeltetik.

Magyarországnak ebben kiemelt szerepe lesz, hiszen Pápán létesül majd ennek a programnak a bázisa, ahol biztosítani kell a repülők fogadásának és a kiszolgálásnak a feltételeit.

Másrészt a légi forgalmi biztonság is indokolja a létszámnövelést. A miniszter elmondta, a Tubesre tervezett lokátor építése nem kezdődhetett meg időben, a 2008-as üzembe helyezés késik, továbbra is rendszerben kell tartani a régi, elavult radarrendszert.

A harmadik ok a honvédelmi miniszter szerint a tartalékképzés.

Elfogadták a demokrácia nemzetközi napjáról szóló javaslatot

Elfogadta az Országgyűlés azt a határozati javaslatot, amely Magyarországon is a demokrácia nemzetközi napjává avatta szeptember 15-ét.

2007 novemberében az ENSZ közgyűlése konszenzussal fogadta el azt a határozatot, amely szeptember 15-ét a demokrácia nemzetközi napjává nyilvánította. Az Interparlamentáris Unió elnöke a világ valamennyi parlamentjéhez felhívást intézett, amelyben azt kérte, hogy fogadják el a javaslatot.

A határozati javaslatot a parlament 363 igen és két nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el.

Ugrás vissza Ugrás vissza...