Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Kiírták a pályázatot az M0-as újabb szakaszára

Cikk:

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta az M0-ás autópálya M1-M6 közötti szakasza bal oldali pályájának építésére szóló tenderét. A munkákat 2011 júliusára kell elvégeznie a nyertes pályázónak.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megjelentette az M0 autópálya M1-M6 autópályák közti szakaszának a bal oldali pálya építésére szóló tenderét, a 6,5 kilométeres útszakaszt 2011. közepére kell elkészíteni - a felhívást a szerdai Közbeszerzési Értesítő közli.

Az M0 ezen szakasza 2x2 sávos autóút, ezt kell 2x3 sávos autópályává bővíteni úgy, hogy közben a zavartalanul haladhasson a forgalom. Az új sávok szélessége 3,75, a leállósávé pedig 3 méter lesz. A két pályát 5 méter széles sáv választja el majd egymástól. Az új autópálya burkolata kétrétegű beton lesz. A hat és fél kilométeren 3 csomópont, 5 felüljáró és a vadak számára egy aluljáró épül. Fel kell szerelni az új autópálya-szakaszra - egyebek mellett - 9 kamerát és ugyanennyi változtatható jelzésképű táblát. A befejezési határidő 2011. június 30. A kiírás szerint a megrendelő 10 százalék előleget ad a nyertes vállalkozónak.

Ajánlatot csak az a cég tehet, amelyiknek a számláján az elmúlt egy évben nem volt 15 napnál hosszabb fizetési késedelem, a lezárt utolsó három üzleti év egyikének sem volt negatív a mérlege, továbbá gyorsforgalmi út és a kapcsolódó műtárgyak építéséből származó nettó árbevétele az utolsó három év valamelyikében elérte a 6 milliárd forintot.

A tenderdokumentációt 1,2 millió forintért kell megvásárolni. A tender nyertese a legolcsóbb ajánlatot tevő lehet. Az ajánlatok beadási határideje február 19., az eredményhirdetés várható időpontja április 20., a szerződéskötésre pedig a tervek szerint április 29-én kerül sor.

Ugrás vissza Ugrás vissza...