Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Megemlékezések az '56-os forradalom leverésének évfordulóján

Cikk:

Szerdán országszerte és a határon túl is sok helyen megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulójáról. Sólyom László az Új Köztemetőben és a Hősök terén koszorúzott.

Sólyom László köztársasági elnök az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 53. évfordulóján, szerdán a rákoskeresztúri Új Köztemetőben koszorúzott. Az államfő először a központi emlékműnél helyezett el koszorút, majd Nagy Imre, mártírhalált halt miniszterelnök és a névtelen elesettek sírjánál rótta le kegyeletét. A köztársasági elnök virágcsokrot helyezett el a forradalom vezető személyiségeinek - Gimes Miklós újságíró, Losonczy Géza politikus, újságíró, Maléter Pál volt honvédelmi miniszter és Szilágyi József egykori miniszterelnökségi titkár - nyughelyénél. A köztársasági elnök végül a 298-as parcellánál azokra emlékezett, akik mártírhalált haltak, és ismeretlen helyen nyugszanak.

Megemlékezés a Hősök terén

Katonai tiszteletadás mellett tartottak megemlékezést szerdán az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 53. évfordulóján Budapesten, a Hősök terén. A nemzeti színű és fekete zászlókkal feldíszített térre bevonultak a történelmi lobogók, majd fiatal művészek hoztak be egy lyukas nemzeti zászlót, amelyet a központi emlékműre terítettek.
 
A katonai tiszteletadás mellett zajló megemlékezésen az emlékműnél koszorút helyezett el Sólyom László köztársasági elnök, Molnár Csaba Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, Pálffy Ilona, az Alkotmánybíróság főtitkára és Wellmann György bíró, a polgári kollégium vezetője. Szintén koszorút helyezett el és lerótta kegyeletét a diplomáciai testületek több képviselője, valamint az '56-os szervezetek néhány tagja.

Megemlékezés a párizsi Pere Lachaise temetőben

Az 1956-os Magyar Forradalom Francia-Magyar Emlékbizottsága szervezésében ünnepi megemlékezést tartottak szerdán az 1956-os forradalom mártírjainak jelképes síremlékművénél a párizsi Pere Lachaise temetőben. Közel ötvenen helyezték el a megemlékezés virágait a forradalom leverésének évfordulóján tartott ünnepségen, amelyen az emigráns magyar szervezetek és a Magyar Katolikus Misszió képviselői mellett megjelent Nikicser László magyar nagykövet, valamint Méray Tibor.

A szerb nagykövetség is megemlékezett november 4-éről

A szerb nagykövetség is megemlékezést tartott szerdán Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 53. évfordulóján. Az eseményen részt vett Depan Sahovics nagykövet, néhány egykori menedékkérő leszármazottja, valamint Lamperth Mónika volt belügyminiszter is. Megemlékeztek Malenkov Milovanovról is, aki a követség dolgozójaként halt meg akkor. Nagy Imre miniszterelnök és Losonczy Géza államminiszter, valamint a forradalom mellett álló állami és pártvezetők családtagjai a szerb nagykövetségen találtak menedéket november 4-én.

Ugrás vissza Ugrás vissza...