Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:A közelmúlt áldozatairól is megemlékeztek a Nehru parton

Cikk:

A roma holokauszt áldozataira, valamint a cigányok elleni 2008-2009-es támadássorozat hat halottjára és öt súlyos sérültjére emlékeztek csendes főhajtással és koszorúzással civilek kedden a fővárosi Nehru parton, a roma holokauszt emlékműnél.

Balog Zoltán református lelkész, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Budapesten azt mondta, az erőszakra nemet kell mondani, azt vissza kell utasítani, és mindenkinek egyet kell értenie abban, hogy erre senki nem ad felhatalmazást, erre nincs magyarázat és nincs bocsánat, egyedül Istennél. Az államtitkár a roma holokauszt emléknapján és a kislétai romagyilkosság második évfordulóján, a Sant,Egidio Közösség szervezésében tartott ökumenikus megemlékezésen hangsúlyozta, hogy a tisztelet kultúráját együtt kell gyakorolniuk hívőknek és nem hívőknek. A tisztelet kultúrája akkor lesz erősebb, ha egyszer végre mindannyiunknak jogunk lesz a saját fájdalmunkhoz - tette hozzá a szertartáson, amelyen részt vett Székely János katolikus és Fabiny Tamás evangélikus püspök is.

Az MSZP a roma holokauszt emléknapján közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy minden demokratikus párt felelősséggel tartozik a Magyarországon a többséggel közösségben élő kisebbségek boldogulásáért. A Kunhalmi Ágnes és Teleki László, az országos elnökség két tagja által jegyzett közleményben úgy fogalmaztak: a baloldali és jobboldali politikusoknak felelősségük van abban, hogy a szélsőséges nézeteket vallók többé ne nyerjenek politikai és társadalmi teret.

Az LMP két választmányi szóvivője Szél Bernadett és Vágó Gábor közleményében kijelentette: pártjuk tiltakozik az "erősödő szellemi környezetszennyezés" ellen, amely "roma honfitársaink emberi méltóságának élőszóval és írással, politikai beszédekkel és politikai cselekedetekkel történő sorozatos megsértésében tapasztalható". Szavaik szerint ezért mindenkit emlékeztetni akarnak arra, hogy az efféle szimbolikus kitaszítással megvalósuló embertelenség készítette elő egykor a morális gátlások lebomlását és a romák valóságos kizárását az egyenjogú állampolgárok közösségéből.  

A fővárosi Nehru parton, a roma holokauszt emlékműnél csendes főhajtással és koszorúzással emlékeztek meg a civilek a roma holokausztra, és a romák elleni támadások áldozatairól. Daróczi Ágnes, a Phralipe nevű roma civil szervezet alelnöke rövid beszédében párhuzamot vont a 67 évvel ezelőtt, az auschwitzi haláltáborban történtek és a romák elleni támadássorozat között, azt hangoztatva, remélik, hogy a kormány megálljt tud parancsolni a cigányok és más kisebbségek elleni gyűlöletnek. Iványi Gábor metodista lelkész a kormány közmunkaprogramjára utalva azt mondta: "törvényi lehetőség van arra, hogy a leghátrányosabbakat munkatáborokba kényszeríthetik". Az áldozatokért mondott imájában azt kérte, adják meg a cigányság szabadságának lehetőségét, hogy a romák a jelenben is kapjanak esélyt, s idézte az Úr bibliai üzenetét: "engedd el népemet".

A IX. kerületben lévő Nehru parton 2006-ban felavatott, azóta az egyik sarkánál megrongált emlékműnél mécseseket gyújtottak és koszorút helyeztek el az áldozatokra emlékezve. A holokauszt roma áldozatairól 1972 óta emlékeznek meg augusztus 2-án világszerte a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján. 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóra több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban a szövetséges csapatok elől menekülő SS-katonák. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként.

Az emléknapon az auschwitz-birkenaui haláltábor területén koszorúzást, idehaza virrasztást, megemlékezést rendeznek az áldozatok emlékére. Nemzetközi cigány civil szervezetek kezdeményezték, hogy augusztus 2-án délben egyperces csenddel emlékezzünk a holokauszt roma áldozataira. 2010-től már a két éve, a Szabolcs megyei Kislétán meggyilkolt Balogh Mária tiszteletére is virrasztást, emlékező gyertyagyújtást tartanak. A 45 éves édesanyát 2009. augusztus 3-ra virradóra saját otthonában, az ágyában lőtték agyon, 13 éves lányát pedig életveszélyesen megsebesítették.

Ugrás vissza Ugrás vissza...