Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Nyolc hónap után csökkent az alapkamat

Cikk:

Az MNB monetáris tanácsának többsége szerint a reálgazdasági kilátások és folyamatok indokolták a 25 bázispontos kamatcsökkentést. Elemzők úgy vélik, hogy a tanács a döntéssel teszteli a piacokat, de az IMF/EU megállapodás létrejötte előtt már nem számítanak további kamatcsökkentésre.

Csökkentette 25 bázisponttal a jegybanki alapkamat szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden, az elemzők többsége kamattartást várt. Az alapkamat tavaly december 21-e óta állt 7 százalékon. A monetáris kondíciók lazítására csak addig van mód, amíg a gazdaságot érő kínálati sokkok és árszintemelő kormányzati intézkedések nem okoznak tovagyűrűző inflációs hatásokat és a kockázati megítélésünk javulása folytatódik – áll az indoklásban.


Magasabb inflációt jósol az MNB

A monetáris tanács értékelése szerint a hazai kockázati megítélés tovább javult, ugyanakkor a javulás elsősorban külső tényezőkre vezethető vissza. Idén a gazdaság kibocsátása csökken, és a növekedés csak 2013-ban indulhat meg. A fogyasztóiár-index 2013-ban is számottevően meghaladhatja a középtávú cél értékét az adóváltozások, az adminisztratív intézkedések és a nyersanyagárak növekedése következtében, és az inflációs cél elérése várhatóan kitolódik.

A kockázati prémium jövőbeni alakulása szempontjából fontos a kormány elkötelezettsége a fegyelmezett költségvetési politika és az Európai Unióval, illetve a Nemzetközi Valutaalappal való megállapodás mellett.

A második negyedéves GDP adat a konjunktúra-folyamatok romlását tükrözi, az újabb negyedéves visszaesés alapján a magyar gazdaság technikai értelemben recesszióba került. Az autóipari kapacitások folyamatos bővülésének ellenére az ipari termelés visszaesése folytatódott. A járműgyártás bővülésénél nagyobb mértékű volt az építőiparban, a mezőgazdaságban és a kiskereskedelmi forgalomban tapasztalt visszaesés. A külső kereslet erőteljes lassulása rontja a hazai export kilátásait. A belső kereslet várhatóan tovább mérséklődik az elkövetkező negyedévekben. A rossz konjunktúra-kilátások, a nehezen kiszámítható üzleti környezet és a szigorú hitelfeltételek miatt a beruházási aktivitás továbbra is visszafogott marad.

A fogyasztói árakat érintő sorozatos indirektadó-emelések következtében az árindex 2013-ban is számottevően meghaladhatja a középtávú cél értékét. Bár a tartósan gyenge belföldi kereslet és a laza munkaerő-piaci feltételek mellett a másodkörös hatások kialakulásának alacsony a kockázata, az inflációs cél elérése várhatóan kitolódik.

A gyengülő belföldi kereslet következtében a reálgazdaság oldaláról érkező inflációs nyomás továbbra is mérsékelt az MNB szerint, ugyanakkor az év eleji adóemelések, a Széll Kálmán terv intézkedései, a legutóbb bejelentett jövedékiadó-emelés tartósan cél fölött tartják az inflációt. Emellett felfelé mutató kockázatot jelenthet a vártnál magasabb világpiaci olajár és a kibontakozóban lévő élelmiszerár-sokk - olvasható a jegybank közleményében.


Elemzők: teszteli a piacot a monetáris tanács

A monetáris tanács keddi ülésén két javaslat volt, 25 bázispontos csökkentés és kamattartás, a csökkentés szoros többséget kapott - mondta Simor András. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke elmondta: a tanács többsége úgy látja, hogy a reálgazdasági kilátások és folyamatok indokolják a csökkentést.

A keddi negyed százalékpontos kamatcsökkentéssel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa valószínűleg "teszteli a piacot", de az továbbra is valószínűtlen, hogy a jegybank az IMF/EU-megállapodás létrejötte előtt jelentősebb enyhítési ciklusba kezd - vélekedtek a keddi kamatdöntés után londoni felzárkózó piaci elemzők.

Ugrás vissza Ugrás vissza...