Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:MNV: 42 ezer milliárd forint az állami vagyon

Cikk:

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt vagyonkatasztere szerint az állami vagyon értéke Magyarországon 42 ezer milliárd forint, ebből 38 ezer milliárdot az épületek, 2-2 ezer milliárdot pedig a társasági vagyon és a fölterületek tesznek ki.

Mintegy 42 ezer milliárd forint az állami vagyon értéke a 2008-as állapotok alapján, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által összeállított vagyonkataszter szerint - mondta hétfőn Tátrai Miklós, a vagyonkezelő vezérigazgatója. Az összegből mintegy 38 ezer milliárdot tesznek ki az épületek, építmények, 2000-2000 milliárd forintot a társasági vagyon, valamint a mintegy 2 millió hektár földterület.

Az MNV a társaságokban meglévő kisebbségi állami tulajdon értékesítését mindenhol megindította, az OTP és az FHB esetében átmenetileg le is állították a tőzsde gyengélkedése miatt. Az eddig meghirdetett 70 cégben meglévő részesedés mintegy 60 százaléka már elkelt. A nagyobb tranzakciók közül kiemelte a Nemzeti Tankönyvkiadóban meglévő állami tulajdon értékesítését.

A Nemzeti Földalap területeire már megkezdték a pályázatok kiírását, az értékesítésből és a haszonbérletből származó bevételek fedezik a "termőföldért életjáradék" program mintegy 12 milliárd forintos kiadásait. Az idei értékesítési előirányzat 9 milliárd forint, a haszonbérletből származó bevétel csaknem 4 milliárd forintot tesz ki, így 1 milliárd forintért vehet földet az MNV. A haszonbérletnél 900 forintban határozták meg az évente aranykoronánként minimálisan fizetendő díjat. A pályáztatásnál tekintettel lesznek az állattartó telepek működőképességének fenntartására, illetve a versenyképes birtokméretek kialakítására.

Így 20 ezer hektárt kell értékesíteni az idén, nagyjából a másfélszeresét kell meghirdetni. Már a tavalyi pályázatoknál látszott, hogy sokan azért álltak el a vételtől, mert bár megtörtént a szerződéskötés, de a bankok visszaléptek, ez nagyjából 3 milliárd forintot tesz ki.

Az MNV tulajdonában lévő Malév Vagyonkezelő Kft.-nek nyújtott 2,2 millió eurós tulajdonosi kölcsönre lehívták az orosz Vnyesekonombank garanciáját január végén, így az MNV visszakapta a pénzét.

Ugrás vissza Ugrás vissza...