Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Íjgyártó István moszkvai magyar nagykövet átadta megbízólevelét

Cikk:

Oroszországnak és Magyarországnak különösen előnyös lehetőségei vannak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére - mondta kedden Moszkvában Dmitrij Medvegyev orosz államfő, miutá átvette Íjgyártó István, a Magyar Köztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete megbízó levelét.

Az államfő sok sikert kívánt Magyarországnak a soros uniós elnökséghez, és reményét fejezte ki, hogy ez az időszak elősegíti majd az EU és Oroszország közötti kapcsolatok elmélyülését. A ceremóniára a Nagy Kreml Palotában, az orosz kitüntetések nagyított másával dekorált és arannyal gazdagon díszített Sándor teremben került sor.

Rendszerint egy-egy alkalommal több nagykövet megbízó levelét veszi át az elnök Szergej Lavrov külügyminiszter jelenlétében, s ezúttal is így történt: a diplomatákat egyenként bejelentették, az illető - a XIX. századot idéző egyenruhába bújtatott katonazenekar harsonaszavára - odament az elnökhöz, átadta az okmányt, majd fotó készült, amelyen a nagykövet az államfő és Szergej Lavrov külügyminiszter között áll. Ezt követően mondott az elnök rövid beszédet, amelyben minden érintett országnak szentelt egy-egy mondatot, s végül koccintott az új nagykövetekkel és Lavrovval.

Ugrás vissza Ugrás vissza...