Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Szombaton lesz a nemzeti csúcs

Cikk:

Egy átfogó társadalmi-gazdasági megállapodás, a nemzeti felemelkedés programjának kidolgozását várja Gyurcsány Ferenc a nemzeti csúcs résztvevőitől. A miniszterelnök a találkozót október 18-ára, szombatra hívta össze.

A nemzeti csúcs alkossa meg a nemzeti felemelkedés programját - javasolta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap. A 40-50 fős testülettől azt várja a kormányfő, hogy a következő hetekben kezdje el a munkát, és lehetőség szerint pár hónap alatt jusson el egy átfogó társadalmi-gazdasági megállapodás, a nemzeti felemelkedés programjának megalkotásáig.

Euró, nyugdíjrendszer, önkormányzati reform, pártfinanszírozás

Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, hogy a nemzeti csúcs a programalkotáskor tegyen javaslatot az euró magyarországi bevezetésének dátumára, egy középtávú bérmegállapodásra, a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntartása érdekében teendő középtávú lépésekre, a szociális rendszer megújítására, és állapodjon meg az oktatási és képzési rendszer hosszú távú fejlesztési koncepciójáról. Az indítványok között szerepel még, hogy a nemzeti csúcs fektesse le a takarékos állami működés feltételeit, garanciáit, emellett az önkormányzati reform elveit, és tegyen ajánlásokat az új pártfinanszírozási rendszerre, segítse javaslatokkal a korrupció elleni fellépést. A hosszú távú feladatok mellett szükség van arra is, hogy a nemzeti csúcs támogassa az azonnali lépéseket is - tette hozzá Gyurcsány Ferenc. Mint mondta, ezek között van a jegybank elnökével közösen javasolt 12 pont.

A nemzeti csúcsra meghívást kap az öt közjogi méltóság, a rendszerváltás utáni időszak valamennyi volt köztársasági elnöke, miniszterelnöke, házelnöke. Rajtuk kívül a kormányfő szívesen látná a grémiumban a parlamenti pártok jelenlegi elnökeit, frakcióvezetőit, az Európai Parlament delegációvezetőit. A meghívottak között vannak még a Magyar Nemzeti Bank rendszerváltozás utáni és jelenlegi elnökei, illetve az Országgyűlés illetékes bizottságainak elnökei, valamint az MTA rendszerváltás utáni és jelenlegi elnökei, az önkormányzati szövetségek vezetői, valamint az OÉT munkáltató és munkavállalói szervezetei. A testület munkájába a kormány szakminiszterei is bekapcsolódnak. A meghívókat hétfőn postázzák.

Lépések a válság és a spekulánsok ellen

A miniszterelnök emlékeztetett arra: a múlt héten Magyarországot is elérte a nemzetközi pénzügyi válság, ezzel párhuzamosan pedig jelentős támadás érte a magyar pénzügyi rendszert. Mint mondta, az egyik feladat az, hogy el kell hárítani a spekulánsok támadását, a másik pedig az, hogy erős, határozott választ kell adni a pénzügyi és esetleg szélesebb gazdasági krízissé alakuló válság következményeire. Ilyen helyzetben egy ország számára egyetlen egy parancs van, az együttműködésé - mondta Gyurcsány Ferenc. A nemzeti csúcs összehívását azzal indokolta: Magyarország nem fogja megengedni, hogy a válság vámszedői károkat okozzanak.

A meghívottak többsége - köztük a parlamenti pártok vezetői - ott lesznek a találkozón, a köztársasági elnök azonban nem megy el a nemzeti csúcsra.

A miniszterelnök javaslatai a válság kezelésére

A jegybank elnökével egyeztetve Gyurcsány Ferenc szombaton a pénzügyi válság kezelését célzó, 12 pontból álló intézkedéscsomagot javasolt az ellenzéki pártoknak.

1. A betétesek biztonsága és a nyugalom megőrzése érdekében a kormány azt javasolja, hogy az Országgyűlés még hétfőn szavazzon a bankbetétekre teljes garanciát biztosító betétvédelmi szabályokról.

2. A kormány még tovább bővíti a hazai kis- és középvállalkozások támogatására kidolgozott, hatásában 800 milliárd forintos programot.

3. A kormány jogszabály-módosításokkal javítja a bankok forráshoz jutásának feltételeit annak érdekében, hogy azok változatlanul hitelezhessék ügyfeleiket.

4. Javítjuk annak feltételeit, hogy a befektetési alapok magyar állampapírokat vásároljanak.

5. Csökkentjük a 2008-as kiadásokat annak érdekében, hogy az államháztartás hiánya idén a GDP 3,4 százalékára, tehát az uniós szabályok szerint a magán-nyugdíjpénztári kiadásokkal korrigált hiány 2,9 százalékra csökkenjen.

6. Tervezzünk óvatosan 2009-re, és a ma ismert világgazdasági feltételek alapján, az elemzői előrejelzéseket alapul véve, készítsünk új elemzéseket a jövő évre várható makrogazdasági feltételekről.

7. A 2009-es költségvetés ennek figyelembe vételével fogadjuk el: a benyújtott tervezethez képest módosító indítványokkal javaslunk további kiadáscsökkentést a halasztható kiadásokra.

8. Halasszuk el a 2009. évi adócsökkentésre vonatkozó döntést: ha a kitűzött hiány teljesítése mellett a költségvetésnek maradnak még további forrásai, akkor 2009-ben, év közben lehet majd eldönteni, hogy azt a hiány további csökkentésére vagy adócsökkentésre lehet felhasználni.

9. Azt javasoljuk a társadalmi partnereknek, hogy a 2009-es bértárgyalásokon arra vállaljunk kötelezettséget, hogy 2009 januárjától a bérek megőrzik reálértéküket, és az év első felének végén, az addigi folyamatok ismeretében lehet majd arról dönteni, hogy 2009 júliusától van-e mód reálbéremelésre.

10. A kormány felfüggeszti az Új Tulajdonosi Program elindítását.

11. A kormány javasolja a közpénzügyi törvény és benne a költségvetési plafon három héten belüli elfogadását.

12. A kormány javasolja a nemzeti pénzügyi felügyelet megerősítését, hatáskörének kiterjesztését, és egy egységes európai felügyelet létrehozását.

Ugrás vissza Ugrás vissza...