Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Áprilistól nem lesz vizitdíj és kórházi napidíj

Létrehozva: 2008. március 9.
Módosítás: 2008. március 9.
Forrás: MTI

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

Köszönjük szavazatát

Cikk:

Április elsejétől nem kell fizetni vizitdíjat és kórházi napidíjat, és nem vezetik be szeptember 1-jétől a tandíjat - az erről szóló törvényjavaslatot a kormány és az ellenzéki pártok hétfőn egyaránt benyújtják, miután a vasárnapi népszavazás eredményes volt.

Mindhárom kérdésre az eredményességhez szükséges kétmillió helyett több mint hárommillió igen voksot adtak le a választók, akiknek több mint 50 százaléka (50,33) jelent meg az urnáknál.

Sólyom László köztársasági elnök kijelentette: a magyar választók kinyilvánították akaratukat, az eredmény egyértelmű. Most a törvényhozókon és a politikusokon van a sor. Jelezte ugyanakkor, hogy a szükséges lépések meghozatala, illetve a következtetések levonása nem néhány nap kérdése, de elodázni sem lehet.

A kormány azt javasolja, hogy "a technikailag kivitelezhető legkorábbi időpontban, 2008. április 1-jétől" szűnjön meg a vizitdíj és a kórházi napidíj fizetésének kötelezettsége.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint a felsőoktatás színvonalemelésének programja nem bukott el, de lelassul, ha eltörlik a tandíjat.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter azt mondta: az egészségügyi reform folytatódik, mert bár fontos elemekről döntöttek a választók, a reform maga elsősorban nem a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szól.

Bajnai Gordon megköszönte a köztisztviselők munkáját

Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter emlékeztetett rá: a magyar polgárok népszavazáskor, választáskor a gyakorlatban tapasztalhatják meg, hogy a magyar demokrácia működőképes. A miniszter megköszönte a mintegy 25 ezer köztisztviselő munkáját, akik a népszavazás sikeres lebonyolításában közreműködtek, valamint annak a 75 ezer delegáltnak, akik szintén segítették a választási szervek munkáját.

A népszavazás részletes adatai

A szavazatok 99,99 százalékának összeszámlálását követően a vizitdíj kérdésében kiírt ügydöntő népszavazás - a nem hivatalos - végeredmény szerint eredményes volt, mert a kérdésre leadott igen szavazatok száma elérte az eredményességi küszöböt (az összes szavazásra jogosult választópolgár 25 százaléka plusz egy szavazat).

A részletes eredmények a következők:

A hivatalos névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 8 036 848
A szavazóként megjelent választópolgárok száma: 4 058 197
Urnákban és az érvényes választási iratokban lévő szavazólapok száma: 4 056 395
- ebből érvényes: 4 026 814 szavazat
- ebből érvénytelen: 29 581 szavazat
- ebből igen: 3 319 000 szavazat (a szavazásra jogosult összes választópolgár 41,30 százaléka, a leadott szavazatok 82,42 százaléka)
- ebből nem: 707 814 szavazat (a szavazásra jogosult összes választópolgár 8,81 százaléka, a leadott szavazatok 17,58 százaléka)

A kórházi napidíj kérdésében kiírt ügydöntő népszavazás eredményes volt, mert a kérdésre leadott igen szavazatok száma elérte az eredményességi küszöböt.

A részletes eredmények a következők:

A hivatalos névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 8 036 848
A szavazóként megjelent választópolgárok száma: 4 058 197
Urnákban és az érvényes választási iratokban lévő szavazólapok száma: 4 056 381
- ebből érvényes: 4 024 132 szavazat
- ebből érvénytelen: 32 249 szavazat
- ebből igen: 3 383 641 szavazat (a szavazásra jogosult összes választópolgár 42,10 százaléka, a leadott szavazatok 84,08 százaléka)
- ebből nem: 640 491 szavazat (a szavazásra jogosult összes választópolgár 7,97 százaléka, a leadott szavazatok 15,92 százaléka)

A képzési hozzájárulás kérdésében kiírt ügydöntő népszavazás eredményes volt, mert a kérdésre leadott igen szavazatok száma elérte az eredményességi küszöböt.

A részletes eredmények a következők:

A hivatalos névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 8 036 848
A szavazóként megjelent választópolgárok száma: 4 058 197
Urnákban és az érvényes választási iratokban lévő szavazólapok száma: 4 056 312
- ebből érvényes: 4 022 464 szavazat
- ebből érvénytelen: 33 848 szavazat
- ebből igen: 3 307 315 szavazat (a szavazásra jogosult összes választópolgár 41,15 százaléka, a leadott szavazatok 82,22 százaléka)
- ebből nem: 715 149 szavazat (a szavazásra jogosult összes választópolgár 8,90 százaléka, a leadott szavazatok 17,78 százaléka)

A külföldön leadott szavazatok eredménye várhatóan csütörtökön lesz ismeretes. A szavazást megelőzően 3275 ember jelezte hivatalosan, hogy külföldön kíván szavazni.

Ugrás vissza Ugrás vissza...