Portál Navigáció


Portál al-navigáció


Tisztelt Felhasználó!

Értesítjük, hogy az eHR (https://eszemelyugy.gov.hu) felületén 2022. január 17-én (hétfő) 19:00 órától 21:00 óráig karbantartást végzünk. Ezen időszak alatt a szolgáltatás nem lesz elérhető.

Kérjük a fentiek figyelembevételét az elektronikus ügyintézés során! Szíves megértését köszönjük.

NISZ Zrt.

MORZSÁK

TARTALOM:Leváltja a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok elnökeit és tagjait a Nemzetgazdasági Minisztérium

Létrehozva: 2010. június 24.
Módosítás: 2010. június 24.
Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Nemzetgazdasági Minisztérium
Budapest, 2010. június 24.


Új lendületet kíván adni a turizmusnak a kormány. Ennek jegyében első lépésként a kilenc Regionális Idegenforgalmi Bizottság (RIB) elnökeit és tagjait leváltotta a nemzetgazdasági miniszter.

Lendületbe hozni a turizmust, így is segítve az egyes régiók felzárkózását – ezzel a céllal kezdett bele a turisztika újragondolásába és átalakításába a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca tervei szerint hangsúlyosabb szerepet kapnának a régiók, és a regionális irányítás. A tervek megvalósításához a most működő rendszer újragondolása az első lépés. Ezért is váltotta le június 21-ei hatállyal a kilenc Regionális Idegenforgalmi Bizottság (RIB) tagjait és elnökeit - 116 főt - a nemzetgazdasági miniszter. A nemzetgazdasági tárca elvárásai szerint a bizottságok leendő új elnökei és tagjai képesek lesznek arra, hogy kiaknázzák a turizmus multiplikátor hatását, amelynek köszönhetően a gazdaság több, jövőt jelentő területe is lendületet kaphat.

Ugrás vissza Ugrás vissza...