Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Felfüggesztheti működését az OCÖ

Létrehozva: 2003. július 4.
Módosítás: 2006. május 8.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Törvénytelennek tartja a június 25-ei közgyűlési határozatot, valamint annak megerősítését Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat eddigi elnöke, ezért jogértelmezési kéréssel fordul a Belügyminisztériumhoz és az Igazságügyi Minisztériumhoz. A döntés megszületéséig felfüggesztené működését az OCÖ.
Frakcióüléssé alakult át a Horváth Aladár által péntekre összehívott Országos Cigány Önkormányzati gyűlés, mivel az 53 képviselőböl mindössze 12-en jelentek meg. Távolmaradtak azok a roma politikusok, akik a Kolompár Orbán korábbi ügyvezető elnök által meghirdetett kibővített elnöki ülésen vettek részt, ugyanezen a napon.
Horváth Aladár jogi képviselője a tájékoztatón elmondta, az országos kisebbségi önkormányzatok számára az 1993-ban életbe lépett törvény nem határoz meg felügyeleti szervet, ezért nem tudnak bírósághoz fordulni. A jogi helyzetet ezért az előzmények ismeretében kell megítélni. Ezek alapján a júniusi közgyűlést (ahol Horváth Aladárt leváltották - a szerk.) nem a szervezeti és működési szabályzat szerint hívták össze, következésképpen az azon született döntések nem lehetnek törvényesek - jelentette ki a jogi képviselő.
Jogértelmezést kér az OCÖ korábbi elnöke
Horváth Aladár ezért jogértelmezési kéréssel fordul az illetékes kormányzati szervekhez: a Belügyminisztériumhoz és az Igazságügyi Minisztériumhoz. A politikus hangsúlyozta, mindaddig az OCÖ elnökének tartja magát, amíg a posztjáról egy demokratikusan összehívott közgyűlés törvényes határozata le nem váltja.
A rendkívüli közgyűlésen a Roma Értelmiségiek kiáltványt adtak ki, melyben tiltakoznak Horváth Aladár leváltása ellen. A szervezet egyik tagjának kérdésére JutasiGyörgy jogász elmondta, mivel az önkormányzat működési szabályzata szerint az alakuló közgyűlés négy évre választja elnökét, őt visszahívni csak a szabályzat előzetes módosításával lehetséges.
Horváth Aladár szerint a jelenlegi helyzetben megoldást csak az jelenthet, ha a jogi és politikai viszonyok tisztázásáig felfüggesztené működését az OCÖ. Erről a korábbi elnök az önkormányzat vagyonát kezelő kereskedelmi bankot és a kormányt is tájékoztatni fogja.
A kormány továbbra is számít az OCÖ-re
- A kormány kiemelt partnerének tekinti az Országos Cigány Önkormányzatot a magyarországi cigányság életkörülményeinek javításában, a roma társadalom felzárkóztatásának folyamatában - közölte csütörtökön Gál J. Zoltán kormányszóvivő.
A közös célokat, roma honfitársaink integrációját szolgáló együttműködésben a kormány számít az OCÖ-ra és a jogszabályok, valamint a demokratikus normák szigorú betartásával megválasztott legitim elnökére - áll a szóvivő közleményében.
Ugrás vissza Ugrás vissza...