Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Döntött a parlament a thm felső határáról

Cikk:

A jövő évtől a teljes hiteldíjmutató nem lehet 24 százalékponttal több, mint a jegybanki alapkamat. A képviselők módosították az alkotmányt, amelybe így bekerült: törvény rendelkezhet arról, hogy a helyi önkormányzat tulajdona az államnak vagy más helyi önkormányzatnak ingyenesen átadható.

Az Országgyűlés hétfőn módosította az alkotmányt, rögzítve: törvény rendelkezhet arról, hogy a helyi önkormányzat tulajdona az államnak vagy más helyi önkormányzatnak ingyenesen átadható. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztését 258 igen szavazattal, 97 ellenében fogadta el a Ház. Az alkotmánymódosításra azért volt szükség, mert egy kormányzati javaslat szerint 2012. január 1-jétől állami tulajdonná válik a megyei önkormányzatok vagyona, állami tulajdonba kerülnek a ma megyei önkormányzati fenntartású intézmények és azok vagyona, valamint az állam átveszi a hozzájuk kapcsolódó közfeladatokat és közszolgáltatásokat. Ezzel együtt az állam a megyei önkormányzatok nagyjából 180 milliárd forintos adósságát is átvállalja.

Csak a sértett tanúkihallgatásán lehet ott ügyvéd

Elfogadta a parlament azt a büntetőeljárási törvényt módosító javaslatot is, amely szerint a jövőben csak a sértett tanúkénti kihallgatásán lehetne jelen ügyvéd, más tanúkihallgatásokon nem. Ugyanakkor ezután kiemelt jelentőségű ügyekben sem vethetnék hazugságvizsgálat alá a tanúkat. A javaslatot - kapcsolódó módosító indítványként - a fideszes Varga István terjesztette elő a büntető tárgyú törvények kormány által kezdeményezett változtatásához. Ez eredetileg arra adott volna lehetőséget, hogy a kiemelt ügyekben az ügyész megtiltsa a tanú érdekében eljáró ügyvéd tanúkihallgatáson való jelenlétét. Az elfogadott módosító javaslat változatlanul lehetővé teszi, hogy a tanú érdekében eljáró ügyvéd ott legyen a tárgyaláson.

Történelmi és nemzeti emlékhelyek kijelöléséről döntött a Ház

A parlament a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosításával megalkotta a történelmi, illetve a nemzeti emlékhelyek fogalmát. Az új jogszabály értelmében a kormány a nemzet, vagy valamely nemzetiség történelmében meghatározó jelentőséggel bíró helyszíneket nyilváníthatja történelmi emlékhellyé, míg nemzeti emlékhellyé a törvény szövege alapján olyan, a nemzet történelmében meghatározó jelentőséggel bíró helyszín válhat, amely a "nemzet önképében kiemelkedő fontossággal bír", valamint a magyar és az ország területén élő más nemzetiségek összetartozását erősíti. A nemzeti emlékhelyekről az Országgyűlésnek kell döntenie a kabinet kezdeményezésére.

A Ház hétfői határozata értelmében tizenegy helyszín vált nemzeti emlékhellyé: a budapesti Várnegyed, az Országház előtti Kossuth Lajos tér, a Hősök Tere, a Magyar Nemzeti Múzeum, a rákoskeresztúri Újköztemető, a debreceni Nagytemplom, a mohácsi történelmi emlékhely, az ópusztaszeri történelmi emlékpark, a székesfehérvári romkert, valamint a pákozdi katonai emlékhely, illetve Somogyvár-Kupavár.

Áruhitelekre nem vonatkozik a kamatplafon

A felszámítható kamatok és a teljes hiteldíjmutató (thm) lehetséges maximumának korlátozásáról is döntés született, így azok mértéke a jövő évtől nem lehet 24 százalékponttal több a jegybanki alapkamatnál. Kivételt jelentenek a magasabb kockázatú és költségű áruhitelek, illetve a hitelkártyához kapcsolódó kölcsönök, amelyeknél ez a korlát magasabb.
A parlament gazdasági és informatikai bizottságának javaslatát 266 igen, 1 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a Ház.

Emellett kimondták, hogy a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor a bankoknak a kamat változását vagy referencia-kamatlábhoz kell kötniük, vagy a kamat mértékét a kölcsönszerződésben meghatározott - 3, 5 vagy 10 éves - periódusok alatt rögzíteniük kell.
Az új szabályok szerint a 2012. január 1-je előtt kötött, egy évnél hosszabb hátralévő futamidejű jelzálog-hitelszerződés esetében a pénzintézeteknek 2012. május 31-ig egy alkalommal lehetővé kell tenniük a szerződés módosítását, újrakötését vagy kiváltását, hogy az megfeleljen a törvényben meghatározottaknak.

Lízingelt lakásokra is érvényes a végtörlesztés

Ugyancsak a gazdasági bizottság javaslatát - 253 igen, ellenszavazat nélkül, és 7 tartózkodással - elfogadva a Ház úgy határozott, hogy a devizahitelek kedvezményes végtörlesztésének lehetőségét a lízingszerződéssel rendelkezőkre is.

A törvényjavaslat elfogadása előtti összevont általános és részletes vitában Rogán Antal (Fidesz), az előterjesztő bizottság elnökeként elmondott expozéjában azt hangsúlyozta, hogy nagy előrelépésnek tekinthető a thm- és kamatplafon bevezetése. Mint mondta, ezek hiánya vezetett oda, hogy a devizahitelek terhei jobban jelentkeztek a magyar háztartásokban, mint a lengyeleknél, vagy a cseheknél, ahol van ilyen törvény. A szocialista Simon Gábor a magáncsőd lehetőségének szabályozását, illetve egy állami bérlakásprogram felállítását szorgalmazta. A jobbikos Sneider Tamás azt mondta, egyértelműen támogatják a jelenlegi javaslatot, noha nem értenek egyet azzal, hogy a Fidesz egyre "puhányabb" javaslatokat tesz a bankok irányába. Vágó Gábor (LMP) szintén úgy vélekedett, hogy a magáncsőd intézményének bevezetése jelenthetne reményt a nehéz helyzetbe került devizahitelesek számára.

Ugrás vissza Ugrás vissza...