Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Szabó Imre: készül a klímabarát otthon II. program

Cikk:

Az zöldtárca eddigi eredményeiről, a szén-dioxid kvóták eladásából származó pénz felhasználásáról, a koppenhágai klímacsúcsról és klímabarát otthon program folytatásáról beszélt Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága előtt kedden.

Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a tárca tevékenységéről számolt be kedden az Országgyűlés szakbizottsága előtt. A miniszter bejelentette, hogy készül a klímabarát otthon II. program, amely családi házak energetikai javítására 60 százalékos támogatást irányoz elő.

Idén elkészült a Nemzeti Éghajlatváltozási Program, július óta hatályos a Zöld Beruházási Rendszer és megkezdődött a felkészülés a soros uniós elnökségből adódó feladatokra. A hulladékgazdálkodás jelentősen átalakult, míg hat évvel ezelőtt még több mint 2 ezer lerakó volt az országban, addig mára a számuk 72-re csökkent. A felszámolt lerakók rehabilitálására 86 milliárd forint áll rendelkezésre uniós forrásból, 100 százalékos támogatásra. Eddig 1100 pályázat érkezett - sorolta a miniszter. A tárca nem támogatja a bányatörvény olyan módosítását, hogy 2500 méter alatt koncessziót lehessen adni termálvíz hasznosításra - szögezte le Szabó Imre.

Külön számlán van a kvótapénz

A szén-dioxid kvóta eladásából befolyt pénz elkülönített számlán található, és ebből folytatódik a panel program, valamint a klímabarát otthon program második része, amely családi házak energetikai javítására 60 százalékos támogatást irányoz elő. A támogatás azért lesz ilyen arányú, mert az áfával egyező, vagy annál alig nagyobb mértékű támogatás az áfa-mentes, vagyis a "fekete" felújításokat segíti - mondta a miniszter.

Koppenhága: egységes álláspontot képvisel az EU

A jelenleg folyó koppenhágai klímacsúcson képviselendő magyar álláspontot Faragó Tibor, a környezetvédelmi tárca szakállamtitkára ismertette a bizottság előtt. A csúcstalálkozón az Európai Unió egységesen lép fel, így az egyes tagországok a közös álláspont kialakításában vehettek, vehetnek részt. Nem dőlt még el, hogy a fejlődő országokban megvalósítandó klímavédelmi beruházások költségeit miként osztják fel a tagországok között. Vitatott az is, hogy mi lesz a szén-dioxid kvóta kereskedelemmel, Magyarország ugyanis azon 8 uniós ország közé tartozik, amelyeknek többlete van.

A szakállamtitkár cáfolta azt a nagy körben elterjedt információt, hogy a kiotói jegyzőkönyv megszűnne 2012-ben. Csak a fejlett országok által vállalt kibocsátás csökkentésnek szakad vége akkor. Az EU álláspontja az, hogy Koppenhágában is készüljön egy jegyzőkönyv, valamint ezzel párhuzamosan egy annál szélesebb körű egyezményt is elfogadjanak.

Ugrás vissza Ugrás vissza...