Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Orbán Viktor: lezárult a kormányzás első szakasza

Cikk:

A kormány kész küzdeni, ha kell, de megegyezni is, ha az ország érdeke megkívánja - jelentette ki Orbán Viktor kedden, a Millenárison tartott évértékelő beszédében. A miniszterelnök szerint a kormány vállalkozásának első szakasza lezárult, Magyarország új alapokon áll, a Széll Kálmán-tervben foglalt intézkedések 83 százaléka már teljesült, emellett 160 ezer család szabadult ki a devizaadósságból.

A miniszterelnök felidézte: tavaly az EU-ban 13 kormány bukott meg, és a szomszédos országok közül is négyben kényszerült távozni a kabinet, stabilnak látszó országokban zavargások törtek ki, és ma már olyan veszélyekkel is számolni kell, mint számos euróövezeti ország fizetésképtelensége, vagy akár az EU megroppanásáról szóló találgatások.

Orbán Viktor élesen bírálta a korábbi kormányokat, amelyek politikája véleménye szerint zátonyra futtatta és eladósította Magyarországot, ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a kormányváltáskor tudták, hogy nyolc év hibáit és mulasztásait nem lehet néhány hónap alatt jóvá tenni. A miniszterelnök szerint a bankadó, a válságadók és a végtörlesztés „aligha kerül be a politika szépészeti tankönyveibe”, azonban a feladatok gyors intézkedéseket igényeltek.

Magyarország új alapokon áll

A kormányfő szerint a 2010 májusában kezdett munkában kormánya mára mérföldkőhöz érkezett, vállalkozása első szakasza lezárult: Magyarország új alapokon áll. Az államadósságot sikerült csökkenteni, még ha a tisztánlátást zavarja is a forint árfolyamának ingadozása. Az államadósság csökkentése nélkül az ország ott tartana, ahol Görögország: végleg elveszítette volna a függetlenségét.

Magyarországon az adósság csökkentését célzó Széll Kálmán-tervben foglalt intézkedések 83 százaléka már teljesült, emellett 160 ezer család szabadult ki a devizaadósságból, a többiek terhe pedig a bankszövetséggel kötött megállapodás eredményeként válik elviselhetővé – sorolta az eredményeket a kormányfő.

-

Adórendszer, munka, oktatás, nyugdíj

Orbán Viktor ismét kiállt az egykulcsos adórendszer mellett, mert a régi szerinte büntette a munkát, a teljesítményt és a vállalkozást. Elismerte ugyanakkor, hogy a szerényebb keresetűek helyzetét nem könnyíti meg az új adórendszer, ami azonban csak 2013 januárjától válik teljessé, véglegessé, akkor pedig az ő zsebükben is több marad majd.

A miniszterelnök méltatta a Start-munkaprogramot, amellyel 206 ezer embert hívnak vissza a munka világába, köztük olyanokat is, akik tíz vagy húsz éve nem dolgoztak. A 46 ezer forintos fizetés kevés, de még mindig több, mint a 28 ezer forintos segély – érvelt a kormányfő, aki egyben kijelentette: pótolni fogják a képzetlen munkanélküliek elmaradt iskolai és szakmai oktatását, ők szombaton iskolába fognak járni.

A szakképzésben tanulók számára helyes, ha több időt töltenek gyakorlati munkával, mint az iskolapadban – fogalmazott. A tankötelezettség 16 évre csökken, így senkit nem tartanak „erőszakkal” az iskolában, ha dolgozni szeretne, később azonban mindenki visszatérhet az iskolába és befejezheti tanulmányit. A kormányfő szerint a felsőoktatás átalakításának fontos része, hogy aki az adófizetők pénzén tanul a felsőoktatásban, vállalnia kell, hogy egy ideig itthon dolgozik

Orbán Viktor kiemelte, hogy rezsiköltségek nem nőhetnek nagyobb mértékben, mint ahogyan a nyugdíjakat emelik. Azt kérte, hogy a nyugdíjasok támogassák a középosztályt munkához és tisztességes bérhez juttató gazdaságpolitikát, a középosztályt pedig arra, tekintse szövetségesének a nyugdíjasokat, "akiknek támogatása és szavazata nélkül nem jöhet létre a középosztály érdekeit szolgáló kormányzati többség".

Gazdaság, alkotmányos berendezkedés

A miniszterelnök szerint nem szabad támogatni a piacszerzési céllal Magyarországra érkező külföldi cégeket, azonban kiáll a tisztes haszon ellenében értékteremtő munkát végző külföldi vállalatok, az Audi, a Mercedes, a Huawei, a Nokia, a Bosch vagy az Opel támogatása mellett.

Orbán Viktor méltatta, hogy a január elsejétől hatályos alkotmány előírja az adósság csökkentését és a költségvetési egyensúly megőrzését. Az ország tavaly az európai uniós tagsága óta először tudta 3 százalék alá vinni a költségvetési hiányt, ami azért is lényeges, mert 2,8 százalékos hiány alatt az államadósság "automatikusan csökken".

A vezetők felelőssége, hogy mindenkor kiálljanak a magyar érdekekért itthon és külföldön, törekednünk kell a megegyezésre, a viták békés rendezésére mindenkivel, aki Magyarország megújulását támogatja, vagy legalábbis elfogadja - mondta.

A kormányfő szerint bár az ország követett el hibákat a XX. században, de az ezek miatti veszteségeink messze meghaladják a hiba mértékét. Egyben köszönetét fejezte Lengyelországnak és Litvániának, amiért támogatásukról biztosították Magyarországot.

Ugrás vissza Ugrás vissza...