Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Jogerősek a területi eredmények, kiosztották a listás mandátumokat

Cikk:

Csütörtökre minden területi választókerületi eredmény jogerőssé vált, az Országos Választási Bizottság pedig kiosztotta az országos listás mandátumokat.Az országos listáról az MSZP 29, a Jobbik 21, az LMP 11, a Fidesz-KDNP 3 mandátumhoz jutott.

Valamennyi területi választókerületi választási eredmény jogerőssé vált csütörtökön 16 órára. Csütörtök 16 óráig állt nyitva a határidő a területi listás eredményeket megállapító határozatokkal szembeni jogorvoslatra, a határidőig azonban nem érkezett ilyen kérelem, így mind a 20 területi választókerületben jogerőssé vált a választás eredménye – jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén.

Tizenhét területi választási bizottság még kedden, három pedig szerdán állapította meg az áprilisi országgyűlési választás területi listás eredményét. Jogorvoslati kérelem mindössze egy határozattal szemben érkezett, a Fővárosi Választási Bizottság határozatával szembeni jogorvoslatot az OVB szerdán tárgyalta és elutasította. További jogorvoslati kérelem nem érkezett, így a területi listás eredmények jogerőssé váltak. Több megyében ki is osztották a mandátumot. Mivel valamennyi egyéni és területi választókerületi eredmény jogerőssé vált, az OVB csütörtöki ülésén döntött az országos listás, úgynevezett kompenzációs mandátumok kiosztásáról.

Kiosztotta az OVB az országos listás mandátumokat

Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén megállapította az országos listákról mandátumot szerző képviselők körét; az áprilisi országgyűlési választások első fordulójában kapott töredékszavazatok alapján 64 képviselő kerülhet a parlamentbe. Az országos listáról az MSZP 29, a Jobbik 21, az LMP 11, a Fidesz-KDNP 3 mandátumhoz jutott. A tervek szerint az OVB elnöke jövő szerdán adja át az országos listáról mandátumot szerzőknek a megbízólevelet.

Az országos listára a választók nem szavaznak közvetlenül, az országos listáról az 5 százalékot elérő pártok töredékszavazatok alapján kaphatnak mandátumot, a töredékszavazatok pedig két helyről származhatnak: egyrészt az egyéni választókerületekben, másrészt a területi listán "nem hasznosult" szavazatokból.

Az országos listán bejutott képviselők: MSZP, Jobbik, LMP, Fidesz-KDNP

Az MSZP országos listájáról mandátumot kapott: Baja Ferenc, Bárándy Gergely, Ficsor Ádám, Gőgös Zoltán, Göndör István, Gyurcsány Ferenc, Harangozó Gábor István, Hiller István, Iváncsik Imre, Juhász Ferenc, Kiss Péter, Kovács László, Kovács Tibor, Lamperth Mónika, Mandur László, Mesterházy Attila Csaba, Nemény András, Nyakó István, Puch László, Simon Gábor, Dr. Simon Gábor, Szabó Vilmos, Szűcs Erika Mária, Tóbiás József, Tukacs István, Ujhelyi István, Vadai Ágnes, Varga László, Vitányi Iván.

A Jobbik országos listájáról mandátumot kapott: Apáti István, Bana Tibor, Bertha Szilvia, Bödecs Barnabás, Dúró Dóra, Gyenes Géza, Hegedűs Lóránt Gézáné, Hegedűs Tamás Mihály, Kepli Lajos, Lenhardt Balázs Péter, Mirkóczki Ádám, Novák Előd, Nyikos László, Schön Péter, Sneider Tamás, Staudt Gábor, Szabó Gábor, Szávay István, Szilágyi György, Varga Géza, Zsiga-Kárpát Dániel Gábor.

Az LMP országos listájáról mandátumot kapott Ertsey Katalin, Ivády Gábor, Kaufer Virág, Mile Lajos, Scheiring Gábor, Schiffer András, Szabó Rebeka Katalin, Szabó Timea, Szilágyi László, Szilágyi Péter Zoltán, Vágó Gábor.

A Fidesz-KDNP országos listájáról mandátumot kapott Wittner Mária, Schmitt Pál ésTapolczai Gergely József.

KEK KH: senki nem szavazott kétszer a második fordulóban sem

Az áprilisi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában senki nem szavazott kétszer vagy többször a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) által elvégzett vizsgálat szerint - közölte a hivatal munkatársa csütörtökön az Országos Választási Bizottsággal (OVB).A választás informatikai rendszerét a KEK KH működteti, ezt a rendszert kell alkalmazni többi között a névjegyzékbe többször vagy jogosulatlanul felvettek adatainak ellenőrzéséhez. A hivatal elvégezte a szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzését, és megállapították, hogy ugyanúgy, ahogy a választás első fordulójában, a második fordulóban sem történt kétszer vagy többször szavazás – tájékoztatta az OVB-t Vadászi Tiborné főosztályvezető.

Ugrás vissza Ugrás vissza...