Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Pályázati felhívást ír ki a kormány a védekezésre

Cikk:

A kormány egyszerűsített, meghívásos pályázatot ír ki az árvízi védekezésre, a támogatás mértéke emberenként a tárgyi eszközökkel együtt 130 ezer forint. Közben több mint ötvenmillió forint adomány gyűlt össze a 1752-es számon hívható nemzeti segélyvonalon.

A kormány az ár- és belvízi helyzet miatt egyszerűsített, meghívásos pályázati felhívást ír ki napokon belül egy közmunkaprogram keretében - jelentette be a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A program a kedvezményezettje a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

Czomba Sándor szerint gyorsan és hatékonyan kell lépni az árvíz ügyében, ezért néhány napon belül nemcsak a pályázati kiírás, de a döntések is megszületnek. Az államtitkár azt mondta, hogy a jövő héten már indulhat a közmunkaprogram. Ennek keretében várhatóan 1.500-2.000 főt kívánnak bevonni az árvízzel összefüggő munkálatokba egyhónapos időtartamra, de akár ennél hosszabb időre is. A program keretében száz százalékos támogatásról akarnak gondoskodni, tehát az önerőt nem igényel majd.

A támogatás emberenként számolva havonta mintegy 130 ezer forintot jelent tárgyi eszközökkel együtt. Ha a konkrét adatokkal tisztában lesznek, például tudni fogják, hogy hány emberre van szükség, akkor nem pénz kérdése lesz a segítségnyújtás, mert megteremtik a forrásokat – magyarázta az államtitkár. A közmunkaprogram keretében többek között a vízfolyási akadályok elhárítása, a hullámtéri előterek uszadék- eltávolítása, homokzsákok ürítése, rézsűk helyreállítása és a hullámtérben lerakódott kommunális hulladék eltávolítása lesz a résztvevők feladata.

Nagy Anna
kormányszóvivő közölte, hogy amióta mérések folynak, Magyarországon még nem volt ilyen pusztító árvíz. A kormány nevében megköszönte azok munkáját, akik hetek óta dolgoznak a mentésen. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy hétfőn a kormány 800 millió forintról több mint másfélmilliárdra emelte a védekezésre szánt keretösszeget.

Ötvenmilliónyi adomány a nemzeti segélyvonalon
 
Két hét leforgása alatt eddig több mint ötvenötmillió forint gyűlt össze az árvíz és a viharok által sújtott települések megsegítésére. Edelény, Hernádszentandrás, Ónod, Sátoraljaújhely és Szikszó településeken egyenként négymillió forintot használ fel a helyreállításhoz a jótékonysági programban részt vevő öt legnagyobb segélyszervezet. A 1752-es szám tárcsázásával 250 forintot lehet eljuttatni a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány számlájára, de csak a Magyar Telekom és az Invitel vonalairól. Más szolgáltatók előfizetői hiába próbálnak segíteni – adományaik nem érnek célt. Becslések szerint eddig legalább százötvenezer hívás veszett kárba és mintegy negyvenmillió forint tűnt el az éterben.

Ugrás vissza Ugrás vissza...