Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Határidőre kész lesz az M6-os Pécsig

Cikk:

Az alagútomlás ellenére szerződésszerűen megépül Pécsig 2010. március 31-ig az M6-os autópálya, erről biztosította Roland Jurecka, a Strabag SE igazgatótanácsának tagja Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert.

Roland Jurecka elmondta: a szakértői jelentés ugyan csak szeptember elején lesz készen, de a Strabag rendelkezik azzal a technológiával, amely alkalmas biztonságos alagút építésére. A mostani leállás pedig azért nem lényeges, mivel az ütemtervet jóval megelőzve folytak a munkák - tette hozzá.

A beomlás miatt keletkezett kár egy részét a biztosítójuk állja, a másikat - a szerződés szerint - maguk viselik.

Szabó Pál miniszter elmondta, hogy az államot, mint megrendelőt, csak a végső határidő érdekli, és megnyugvással vette tudomásul, hogy azt a Strabag tartani tudja. Kizártnak nevezte, hogy Pécset, Európa majdani kulturális fővárosát ne lehetne megközelíteni autópályán 2010-ben.

Másmilyen talajra számítottak

Az eddigi vizsgálatok szerint a B, C és D jelű alagutaknál nem lesz talajprobléma, az A jelű alagútnál keletkezett két omlást pedig az eddigitől eltérő technológiával küszöbölik ki, a szakértők végleges javaslata alapján. Az omlást az okozta, hogy a talaj eltért az eredetileg mért jellemzőktől, és abban a rövid fázisban következett be, amíg nem készült el a végleges fal. A föld kitermelésekor ugyanis csak egy acélhálóval erősített lőttbeton védelmet kap az alagút, majd ezen belül zsaluzat közé kerül a végső vasbeton köpeny. Az alagút biztonságát a vasalás milyensége határozza meg, így attól nem kell tartani, hogy a használat során károsodna a végleges cső.

Szabó Pál és Roland Jurecka egyaránt kizárta azt, hogy új nyomvonalon vezessék az autópályát. A választott nyomvonal a legkedvezőbb, attól eltérve csak természetvédelmi területen lehetne vezetni az utat.

Ugrás vissza Ugrás vissza...