Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Pályázat a roma mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

Létrehozva: 2008. július 30.
Módosítás: 2008. július 30.
Forrás: MTI

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Kiírták az idén is - ezúttal a tavalyinál kedvezőbb feltételek mellett - a roma mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató pályázatot, a 300 millió forint keretösszegre július 28. és augusztus 29. között lehet pályázni. Döntés a pályázatokról az ősz folyamán várható.

Kedvező változás a korábbihoz képest, hogy a keretet 300 millió forintra emelték a tavalyi 250 millióról. A 33 leghátrányosabb kistérségben a nyertes pályázatok támogatási aránya az előző évi 65 százalékról 80 százalékra emelkedik. Továbbá a haszongépjárművek beszerzésénél az eddigi maximum 3 millió forint támogatás 4 millió forintra nő.

A roma vállalkozások egyebek között műszaki gépek, berendezések beszerzésére, ingatlan építésére, bővítésére, informatikai fejlesztésre, haszongépjárművek vásárlására pályázhatnak. A támogatás maximális összege a beruházás tárgyától függően maximum 800 ezer és 5 millió forint között alakulhat.

A minisztérium évek óta ír ki pályázatot a roma kisvállalkozások támogatására. 2003 és 2007 között 394 nyertes kapott összesen 1,2 milliárd forint támogatást, amely révén 2,5 milliárd forint fejlesztés valósult meg. A támogatás több száz munkahely megmaradását, létrehozását segítette elő.  

Tavaly a roma vállalkozásoknak kiírt pályázaton 61 vállalkozás nyert 245 millió forint vissza nem térítendő támogatást, amely révén 435 millió forint értékű fejlesztés valósult meg, a nyertes vállalkozások 129 munkahelyet teremtettek.

Ugrás vissza Ugrás vissza...