Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Módosítják a jövő évi hiánycélt a stabilitási törvényben

Cikk:

A kormány a jövő évi költségvetéshez pénteken délután benyújtandó "salátatörvényben" módosítja a stabilitási törvényt úgy, hogy az 2013-ra a korábbi 2,2 helyett 2,7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt írjon elő.

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára pénteken elmondta: miután a kormány csütörtökön benyújtotta a parlamentnek a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz kapcsolódó, zárószavazás előtti módosító indítványokat, pénteken a 2013-as költségvetési törvényhez kapcsolódó egyéb törvényeket módosító, úgynevezett "salátatörvényt" is a Ház elé terjeszti. Ez a javaslat fogja tartalmazni a stabilitási törvény azon részének módosítását, amely a 2013 és a 2015 közötti deficitcélok meghatározásáról szól. A módosítás értelmében a törvény a korábbi 2,2 helyett 2,7 százalékos deficitcélt ír majd elő 2013-ra, a költségvetési és a stabilitási törvények összhangja tehát továbbra is biztosított lesz.

A magyar kormány bebizonyította, hogy elkötelezett a GDP-arányosan 3 százalék alatti költségvetési hiány teljesítése mellett; az Országgyűlés részére csütörtökön benyújtott és pénteken beterjesztendő javaslatok is ezt igazolják – fogalmazott a helyettes államtitkár. Az európai gazdaság bizonytalanságai közepette az Európai Unió tagállamai számára kiemelkedő siker a költségvetési stabilitás megteremtése és az államadósság csökkentése.

Ugrás vissza Ugrás vissza...