Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Egészségügyi rendszer: négy törvény módosul

Cikk:

Négy törvény módosítása szükséges az egészségügyi rendszer átalakításához, a módosításokat október 15-ig kell a kormány elé vinni - mondta az egészségügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

Székely Tamás elmondta: augusztus közepén zárult le a Biztonság és partnerség dokumentum társadalmi vitája, amelynek nyomán számos kiegészítés került az anyagba. A tárcavezető hármat emelt ki: a lelki egészség országos programjára, a gyógyszerpiac kérdéseire, valamint a fogászati ellátás fejlesztésére vonatkozót. Hozzátette: a jobb ellátásért módosítani szeretnék az egészségügyről szóló, a gyógyszer-gazdaságossági törvényt, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló jogszabályt, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényt.

A jogszabály-módosításokkal kapcsolatban a szakmai szervezetek véleményét csütörtökre várja az egészségügyi kormányzat - tette hozzá.

Hét regionális pénztár lesz

A tárcavezető néhány szóban kitért az egészségbiztosítás átalakítására. Mint mondta, egy egészségbiztosító lesz, a 19 megyei pénztárt pedig hét regionális pénztár váltja fel. Megvalósul a szolgáltatás-vásárlás, az új rendszer ügyfélközpontú lesz.

Székely Tamás kifejtette: az ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényt az Alkotmánybíróság legutóbbi határozata nyomán kell megváltoztatni, a módosítások eredményeként rugalmasabb lesz a szabályozás.

Kérdésre válaszolva a miniszter cáfolta, hogy visszaállítanák a részleges térítési díjat abban az esetben, ha a beteg nem a beutaló szerinti ellátást veszi igénybe.

A védőoltások után fizetett díjakról szólva Székely Tamás elmondta, a pneumococcus elleni védőoltásért nem kérhet pénzt az orvos, azonban 25 ezer forinttal megemelték a házi gyermekorvosok finanszírozását, és 10 ezerrel a vegyes praxisokét.

- Úgy gondolom, hogy hamis az az állítás, hogy többletfeladatot kell elvégezniük (az orvosoknak) és nem kapnak pénzt érte - fogalmazott a miniszter, aki hozzátette: az a háziorvos, aki a 0-2 éves korosztály oltását pénzért végzi, szankcióra számíthat.

Pénteken fekete zászló a közintézményeken

A kormány azt kéri az intézményfenntartóktól, hogy pénteken minden közintézményre tűzzék ki a fekete lobogót, megemlékezve ezzel a hétfői monorierdői vasúti szerencsétlenség halálos áldozatairól - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő.

A kabinet az önkormányzati minisztert arra kérte, hogy a fekete zászló kitűzésére vonatkozó kérést közvetlenül is juttassa el az önkormányzatokhoz, valamint az önkormányzati fenntartású intézményekhez.

A kormány ülésén a hétfői monorierdői vasúti szerencsétlenséggel kapcsolatban az érintett tárcavezetők arról számoltak be, hogy az alájuk tartozó szervezetek jól, szakszerűen végezték a munkájukat.

Ugrás vissza Ugrás vissza...