Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Készülhetnek az M4 autópálya tervei

Létrehozva: 2009. január 23.
Módosítás: 2009. január 23.
Forrás: MTI

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

Köszönjük szavazatát

Cikk:

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a nyílt közbeszerzési eljárást az M4-es gyorsforgalmi út Püspökladány-Berettyóújfalu-Nagykereki közötti szakaszának tervezésére, az útszakasznak 2011 végére kell elkészülnie.

Az M4 gyorsforgalmi út Püspökladány-Berettyóújfalu-Nagykereki - vagyis az országhatár - közötti szakasz tervezésére írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a felhívás a pénteki Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A pályázónak vállalnia kell a környezeti- és örökségvédelmi hatástanulmány elkészítését, a környezetvédelmi engedély beszerzését, valamint a nyomvonal megállapításához szükséges dokumentáció elkészítését. A legrövidebb nyomvonal 121,7 míg a leghosszabb 146,6 kilométer lehet. A munkával 2011. utolsó napjáig kell elkészülni.

Ajánlatot olyan cég tehet, amelynek az elmúlt három lezárt üzleti évben generáltervezőként elkészített új gyorsforgalmi út környezeti-, valamint örökségvédelmi hatástanulmány, illetve előzetes környezeti vizsgálati dokumentáció készítéséből összesen legalább 60 millió forint nettó árbevétele származott.

Az ajánlattételi határidő március 9. A kiírás szerint a nyertes a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kérő vállalkozó lesz. A eredményhirdetés tervezett időpontja március 17., a szerződéskötésre várhatóan március 26-án kerül sor.

Ugrás vissza Ugrás vissza...