Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:A gazdasági tárcához kerül a turizmus irányítása

Cikk:

Július 1-jétől a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium irányítása alá kerül a Turisztikai Államtitkárság, amely eddig a Miniszterelnöki Hivatalban működött. Pál Béla turizmusért felelős politikai államtitkár és apparátusa a helyén marad, a GKM ősszel nevet változtat.

A Miniszterelnöki Hivatalból a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz (GKM) kerül a turisztikai államtitkárság július 1-jétől - jelentette be Csillag István kedden. Személyi változásokat nem terveznek, és az államtitkárság sem költözik el a Vérmező utcai irodaházból. Ha a hivatal mégis elköltözne, erre csak a turisztikai szezon után kerül sor.

Könnyebb lesz átfogó intézkedéseket hozni

- A hivatal áthelyezésével az elképzeléseinket jobban össze tudjuk hangolni az idegenforgalomhoz kötődő más területekkel, mint például az út- és közlekedésfejlesztések - mondta a Magyarország.hu-nak Pál Béla . Az államtitkár bízik benne, hogy a turisztikai szektor versenyképessége a vissza nem térítendő állami támogatásokkal, a kamattámogatási rendszerrel, illetve a vállalkozásokat segítő adó- és hitelkedvezményekkel növelhető.

A belföldi turizmuson van a hangsúly

A turizmust sújtó anomáliák miatt a kormány összehangolt intézkedéseket tesz az üzletág fellendítésére, hiszen fejlett idegenforgalom nem létezhet belföldi turizmus nélkül - mondta el Pál Béla.

A belföldi turizmus fellendítésére megnövelték az üdülési csekkek adómentes értékhatárát, a kibocsátható csekkek mennyiségét és az elfogadóhelyek számát. Január 1-jétől 50 ezer forint értékben vásárolhattak üdülési csekket a munkaadók alkalmazottainak, az első 5 hónap adatai szerint ez lendületet adott a belföldi turizmusnak. Míg tavaly 1,8 milliárd forint értékű üdülési csekk fogyott el, idén május végéig már 2,4 milliárdnyi. Tavaly 81 ezren, idén májusig már több mint 87 ezren utaztak pihenni üdülési csekkel. Háromszázzal nőtt az elfogadóhelyek száma is, ezek között főleg utazási irodák találhatók. Az államtitkár arra számít, hogy idén 2002-höz képest kétszer annyi üdülési csekk fogy majd.

Félmilliárd jut kerékpárutakra

A turisztikai vállalkozások, az önkormányzatok vissza nem térítendő állami támogatást igényelhetnek turisztikai fejlesztésekhez, amelyek növelik az ország vonzerejét. Idén 50 célra és összesen 15 milliárd forintra lehet pályázni. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával közös pályázaton a múzeumok látogatóbarát szolgáltatásainak fejlesztésére, és a közös európai és magyar örökséghez kapcsolódó kulturális utak támogatására lehet pályázni. A GKM-en belül a turisztikai államtitkárság folytatja a kerékpárutak kiépítésére kiírt pályázatot félmilliárdos kerettel. Ugyanekkora összeg áll rendelkezésre a vendéglők és éttermek számára kötelező HACCP beszerzési-minőségbiztosítási rendszer kiépítését segítő pályázatra.

Ígéretes ágazat a falusi turizmus

A falusi turizmus támogatására a Nemzeti Területfejlesztési Hivatallal közös pályázatot írnak ki, a 300 milliós keret nemcsak a férőhelyek számának emelésére, hanem szolgáltatások fejlesztésére is szolgál. Az év második felében a Környezetvédelmi Minisztériummal közösen írnak ki fél milliárdos pályázatot hazai nemzeti parkoknak marketingre és turisztikai infrastruktúra-fejlesztésre.

Magyarország biztonságos

Arra számítunk, hogy a belföldi vendégforgalmat erősítő intézkedések, a kampányok és kiállítási megjelenések hatására a belföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma hat, a külföldieké két százalékkal növekszik - mondta a Magyarország.hu-nak Pál Béla. Magyarország sem tudja kivonni magát a turizmus recessziója alól, de földrajzi helyzetünk biztonságot jelent, ez felértékeli Magyarországot - fogalmazott az államtitkár.

Turisztikai szektor: csapás csapás hátán

A közelmúltban a turizmusra kedvezőtlen hatást gyakorolt a 2001. szeptember 11-i terrortámadás, az iraki válság, az erős forint, az általános gazdasági visszaesés és a SARS-vírus is. Ez utóbbi miatt az elmúlt két hónapban a budapesti luxusszállodák forgalma csökkent, mert ezek a szállodák főleg az üzleti és konferenciaturizmusból, a tengerentúlról érkező vendégekből élnek.

A közepes szintű hazai szállodák idén nyáron jó szezonra, a tavalyinál magasabb forgalomra számítanak. A legjelentősebb piac Németország, van olyan utazási iroda, amely 20 százalékos növekedést vár, a tavalyihoz képest Oroszországból kétszer annyi, Lengyelországból, Svájcból és Franciaországból tíz százalékkal több vendégre számíthatunk. A SARS-vírus megfékezéséig hazánk nem írja alá Kínával azt az egyezményt, amelynek eredményeként több ezer kínai turista érkezne Magyarországra.

Intenzív reklámkampány indult

Májusig hazánk 92 nemzetközi turisztikai kiállításon vett részt, 2 350 hirdetés és fizetett pr-cikk jelent meg, nemzetközi tévécsatornákon 600 alkalommal látható a Magyarországot népszerűsítő reklámspot - számolt be Galla Gábor , Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója.

A félperces reklámfilmet a National Geographic, a Discovery Chanell, a CNN és más nemzetközi adók összesen hatszáz alkalommal vetítik, a kampánynak erre a részére 140 millió forintot költött a Magyar Turizmus Rt. Az Rt. egyébként májusig az éves keret 55 százalékát, 3,5-4 milliárd forintot költött turisztikai marketingre. Csaknem 4,5 millió kiadványt osztottak szét, kétharmadukat Magyarországon. Idén új turisztikai információs irodát nyitottak Dublinban és Koppenhágában, így a világon összesen huszonöt iroda népszerűsíti hazánkat.

Ugrás vissza Ugrás vissza...