Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:ÚMFT: idén 500 milliárdot fizetnek ki

Cikk:

Várhatóan mintegy 500 milliárd forint kifizetése történik meg 2008-ban az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) és az I. Nemzeti fejlesztési terv (I. NFT) keretében - jelentette be Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

A 2007. évi tapasztalatok alapján minden egy forint támogatás három forintnyi beruházást jelent. A 2007-től 2013-ig szóló európai uniós támogatások első évében, 2007-ben 62 lezárt pályázaton 3089 projekt kapott támogatást 82,5 milliárd forint értékben. Az első kifizetések már meg is történtek, elsőként az Európai Unióban. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az uniós pályázatokon utófinanszírozás van, a beruházás megvalósulása után fizetik ki a támogatás összegét.

Idén be kell fejezni a beruházásokat

Az I. Nemzeti fejlesztési terv 2008. december 31-én lezárul. A miniszter felhívja a még folyamatban lévő projektek gazdáinak figyelmét arra, hogy eddig az időpontig be kell fejezni a beruházást, különben a támogatás összegét vissza kell fizetni.

Ebben az évben várhatóan 150 pályázatot írnak ki az ÚMFT keretében. Ugyanakkor megkezdődnek a határon átnyúló fejlesztések. Magyarország hét határmenti, két transznacionális és négy interregionális programban vesz részt, összesen 682 millió euró (mintegy 150 milliárd forint) értékben.

Gyorsítani kell az előkészítést

Bajnai Gordon elmondta: 2007-ben 340 kiemelt projektet nevesítettek 1630 milliárd forint támogatással. Ebben az évben a tervek szerint megkötik a támogatási szerződéseket, és megkezdődhetnek az építkezések. A miniszter hangsúlyozta, hogy a nagyprojektek megvalósítására szánt idő kétharmada az előkészítés, egyharmada a tényleges megvalósítás. Gyorsítani kell az előkészítést, de csak nagyon jól előkészített projekttel érdemes pályázni - tette hozzá.

A pályázatokkal kapcsolatos bürokrácia csökkentésére a kormányzat az idén sok kezdeményezést tesz, de a projektgazdák "elhamarkodottságától" is óvott a miniszter.

Nagyságrendekkel nőhetne a turisták száma

Bajnai Gordon megemlítette, hogy uniós forrásból 300 milliárd forint áll rendelkezésre az idegenforgalom fejlesztésére. Több száz, de akár milliárd eurós nagyságrendű befektetői érdeklődésről beszélt Bajnai Gordon, aki újságírói kérdésre válaszolva elmondta: külföldi szakmai befektetők komplex idegenforgalmi beruházásokat valósítanának meg elsősorban vidéken és a Balaton környékén. Ezek eredményeként nagyságrendekkel nőhetne a turisták száma, ami 2007-ben 7,4 millió volt.

A miniszter az elmúlt év eredményeit összegezve közölte: az ÚMFT keretében 185 pályázatot írtak ki 1350 milliárd forint uniós forrással, amire 8634 projekt érkezett.

Vizsgálat indul Gaskó kijelentése nyomán

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Antal Dánielt, a Magyar Vasúti Hivatal elnökét, hogy azonnal indítson vizsgálatot Gaskó Istvánnak, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnökének állításával kapcsolatban, miszerint a vasutasok munkabeszüntetésének idején a MÁV-nál megsértették az utas- és nemzetbiztonsági szabályokat - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő.

A miniszterelnök jövő hétfőre várja a vizsgálat eredményét akár a MÁV hibázott, akár Gaskó István állítása nem igaz - tett hozzá a kormányszóvivő.

Ugrás vissza Ugrás vissza...