Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Jól halad a vagyonosodási vizsgálatokkal az APEH

Cikk:

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) április 20-ig 2709 vagyonosodási vizsgálatot fejezett be, ezek közül 1821 zárult megállapítással - jelentette be Varga Lászlóné elnökhelyettes.

A megállapítással zárult ellenőrzések aránya 67 százalék, hasonló, mint az előző években, bár az adóhatóság már az idei első negyedévben jóval több vagyonosodási vizsgálatot végzett, mint 2005-ben és 2006-ban, amikor egész évben 610, illetve 866 ilyen ellenőrzést fejezett be. A befejezett vizsgálatok 70 százaléka az idén indult, a többi a múlt évről húzódott át, de a befejezett új vizsgálatok nagy részét is már tavaly előkészítették.

Az APEH a befejezett ellenőrzések nyomán 10,4 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg, amihez várhatóan ugyanekkora összegű jogkövetkezmény - bírság és késedelmi pótlék - kapcsolódik majd. Az egy vizsgálatra jutó adókülönbözet 5,7 millió forint (2005-ben 8,4, 2006-ban 9,6 millió forint) volt. Az ügyek egy része várhatóan bíróság elé kerül.

Nagy kihívás a 10 ezer vizsgálat

A befejezett ellenőrzéseken túl jelenleg további 6041 vagyongyarapodási vizsgálat van folyamatban. Az elnökhelyettes szerint minden remény megvan arra, hogy sikerül elvégezni az idei évre kitűzött 10 ezer vizsgálatot, ami szerinte nagy kihívás elé állítja az adóhatóságot.

A vagyongyarapodási vizsgálatok során mindig magánszemélyeket ellenőriznek, az APEH arra kíváncsi, hogy a célszemély életvitele, megszerzett vagyontárgyai mennyire állnak arányban a bevallott jövedelemmel.

A vizsgálatra való kiválasztásban az adóhatóság statisztikája szerint például a saját adatbázisból nyert információ 7 százalékban, a tartósan veszteséges vállalkozás működtetése 8 százalékban, a nagy értékű ingatlanok adásvétele 15 százalékban, nagy értékű ingóságok vásárlása 5 százalékban, tagi kölcsön nyújtása 18 százalékban, más hatóságok jelzései 5 százalékban, a közérdekű bejelentések (mint például az elhagyott feleség/férj bosszúja) 4 százalékban játszik szerepet, míg a vizsgálatok 30 százalékát több szempont együttes megléte indokolta.

Jelentősen nőtt az e-bevallások száma

Az idén tavasszal szorgalmasabbak voltak az szja-bevallást benyújtók, mint tavaly az első hónapokban: április 22-éig mintegy 1,588 millió szja-bevallást vett nyilvántartásba az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), szemben a tavaly április 21-éig beérkezett csaknem 1,197 millióval.

Polgár Péter, az adóhatóság elnökhelyettese elmondta: a tavalyi csaknem 25 ezerrel szemben az idén már több mint 388 ezer bevallást elektronikus úton nyújtottak be, de mintegy 808 ezer papíron benyújtott bevallást is internetes programmal töltöttek ki, így a bevallások mintegy háromnegyedénél használták az internetet.

Meghosszabbítható a határidő

Az adózók és képviselőik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elhúzzák a vizsgálatot - derült ki. Például külföldi utazásra vagy betegségre hivatkozva nem jelennek meg az adóhatóság előtt, dokumentumaikat nem bocsátják rendelkezésre, újabb és újabb bizonylatokat, nyilatkozatokat nyújtanak be, ezzel nehezítve a vizsgálat elvégzését és törvényes határidőre történő befejezését. A vizsgálatra az APEH-nak 90 napja van, de ha a vizsgálatot késleltetik, a határidő meghosszabbítható.

A vagyonosodási vizsgálatok ezért is rendkívül időigényesek, számos esetben elhúzódnak, és időtartamuk a három hónapot is meghaladja. Az APEH hét revizori nappal kalkulált egy vizsgálatra, ám legalább kilencet kell egy-egy ellenőrzésre fordítani - derült ki.

Az adózó természetesen élhet a törvényekben biztosított jogaival, ha azonban az ellenőrzést rosszhiszeműen akadályozza, az adóhatóság 100 ezer forintos bírságot szabhat ki, ami az eljárás során többször is kiróható - hívta fel a figyelmet az elnökhelyettes. Az ügyvédek, könyvelők is kötelesek jóhiszeműen eljárni, az adóhatóság ezért a kamarához fordul, ha visszásságot tapasztal - mondta Varga Lászlóné.

300 millió forint menyasszonytáncra

Az egyik legkirívóbb eset a vagyongyarapodási vizsgálatok során az volt, amikor az ellenőrzött személy 300 millió forint jövedelem forrásaként menyasszonytáncot tüntetett fel, ami a revizorok számára nem tűnt életszerűnek. Esetében egyébként a vizsgálat apropója az volt, hogy egy beruházáshoz 70 millió forint tagi kölcsönt nyújtott.

Kiderült az is, hogy a külföldi útra való hivatkozás nem a legmegfelelőbb eszköz az időhúzásra, ugyanis az adóhatóság ilyenkor azt is megvizsgálja, miből tellett rá. Nem javasolt az sem, hogy valaki nagy értékű ingatlan kiskorúra való íratásával próbáljon meg kibújni az adófizetés alól, mert az ajándékozási illeték azonnal felkelti a revizorok figyelmét.

Ugrás vissza Ugrás vissza...