Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Az adóhivatal 2005-től kérésre kiszámolja az adót

Létrehozva: 2004. március 4.
Módosítás: 2004. március 4.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Az adóhivataltól a jövő év elejétől kérhetik az adóbevallásra kötelezett magánszemélyek, hogy helyettük az adóhivatal számítsa ki az adójukat - nyilatkozta Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökhelyettese a Kormányzati Portál internetes fogadóóráján. Az APEH-vezetőt elsősorban a személyi jövedelemadózásról kérdezték.
Mintegy kétmillió ember készíti önmaga az adóbevallását - közölte Vámosi-Nagy Szabolcs , aki csütörtökön internetes fogadóórát tartott a Kormányzati Portálon. Az APEH elnökhelyettese
az esetleges színlelt vállalkozási szerződések kiszűrését célzó ellenőrzéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: a munkaviszonynak tíznél több különböző eleme lehet, és ezeknek nem feltétlenül kell együttesen megvalósulniuk, hogy a foglalkoztatotti jogviszony munkaviszony jellegű legyen.
Elektronikus bevallás, APEH által kiszámolt adó a jövő évtől
Az adóhivatal elnökhelyettese megerősítette Király László György elnök korábbi nyilatkozatát : az adózók a jövő évtől elektronikus úton is benyújthatják bevallásukat. Mint fogalmazott: "2005-től kezdődően elvileg mindenki beadhatja elektronikus úton a bevallását. A bevalláshoz elég sok jogkövetkezmény fűződik, hogy hiteles elektronikus aláírás kísérje. Ennek módjáról még tényeket nem tudok közölni, arra törekszünk, hogy ez majd egy PIN kód segítségével megoldható legyen."
Nemcsak a mindenki által használható elektronikus adóbevallás jelent újdonságot a következő évben, hanem az is, hogy 2005-től az adóbevallásra kötelezett magánszemély adóját - ha az adózó ezt kéri - az adóhivatal kiszámolja. Ezzel a megoldással csökkenhet az adóbevallást készítők jelenleg mintegy kétmilliós tábora.
Az ellenőrzési kapacitás háromszorosára lenne szükség
Az APEH ellenőrzéseiről Vámosi-Nagy Szabolcs elmondta: végeznek olyan úgynevezett vagyonosodási vizsgálatokat, amelyek során az életvitelt és a vagyoni helyzetet vetik össze. Elismerte ugyanakkor, hogy nyilván nem folyik annyi ilyen vizsgálat, amennyit a közvélemény elvár, de ezek rendkívül körülményesek, számos bizonyítási nehézséggel járnak - mondta.
Példaként említette, hogy amikor az egyik igazgatóságuk utazási irodánál próbált nagyértékű befizetésekről adatot szerezni, az adatvédelmi ombudsman támadása mellett parlamenti bizottság előtt kellett az adóhivatal elnökének beszámolnia. Nehezíti az ilyen vizsgálatokat az is, hogy az adóhivatal ellenőrzési kapacitásának legalább a háromszorosára lenne szükség. Vámosi-Nagy Szabolcs elmondta: ellenőrzéseiket úgy irányítják, hogy minél kisebb kapacitással minél nagyobb visszaéléseket, tévedéseket tárjanak fel.
A munkaviszonynak tíznél több jellemzője van
A július elsejétől tervezett, a színlelt vállalkozói szerződések kiszűrésére irányuló ellenőrzésekről több kérdést kapott az elnökhelyettes. Egyebek mellett arról faggatták, mikor születik olyan irányelv, iránymutatás (akár adóhivatali, akár pénzügyminisztériumi), mely közérthető módon megmagyarázza a nem szakértő adóalanyoknak, hogy egy szerződés vagy munkavégzés milyen tényállás mellett vállalkozási, és mikor munkaviszony. Válaszában Vámosi-Nagy Szabolcs rámutatott: a munkaviszonynak tíznél több különböző eleme lehet, és ezeknek nem is kell feltétlenül együttesen megvalósulniuk.
"Erre vonatkozóan a munkaügyi tárca adott már ki tájékoztatót, sőt a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma is közzétett elvi döntést" - tette hozzá. Leszögezte azt is: az adózás rendjéről szóló törvény szerint egy ellenőrzés ugyanazon jogviszonyt nem minősíthet adózónként eltérően. Ez azt jelenti, hogy a jogviszony egyik alanyánál tett megállapítást hivatalból köteles figyelembe venni a jogviszony másik alanyának ellenőrzése során.
A jövedelemadózás nem változik az EU-csatlakozás miatt
Arra a kérdésre, hogy létezik-e európai uniós direktíva arra, hány kulcsos legyen vagy lehet egy tagországban a személyi jövedelemadó, van-e ennek esetleg megszabott alsó, valamint felső határa, Vámosi-Nagy
Szabolcs úgy válaszolt: az adórendszerek általában a nemzeti államok szuverenitási körébe tartoznak. Ez alól az EU-ban kivételek a vámok, az áfa és a jövedéki adók. A nyereségadókra és a jövedelemadókra ugyanakkor nincs kötelező és általános érvényű előírás.
Telekvásárlás nem jogosít lakásszerzési kedvezményre
Lakásvásárlással és építéssel, ingatlanszerzéssel kapcsolatos adókedvezményekről többen is kérdezték az elnökhelyettest. Vámosi-Nagy Szabolcs egyik válaszában leszögezte: az adóbevalláskor nem vehető figyelembe a lakásszerzési kedvezmény a telek megvásárlásával, ahhoz a használatbavételi engedély kiadása szükséges. A lakáshitel törlesztőrészlete mellett csak azok után a járulékos költségek után számolható el adókedvezmény, amelyek a hitelszerződésben is járulékos költségként vannak feltüntetve - válaszolta egy másik kérdésre az elnökhelyettes.
Az adózónak ugyanakkor továbbra is joga van arra, hogy ha ingatlanszerzésből származó jövedelmét másik ingatlan vásárlására fordította, akkor a jövedelem után keletkező adót ne fizesse be. Ha azonban ilyen jövedelme keletkezik, akkor számolnia kell azzal az adózónak, hogy a legfeljebb évi 1 950 000 forintos jövedelemig járó adókedvezményt elveszíti.
Az internetes fogadóóra összes kérdése és válasza elolvasható a topikban !
Ugrás vissza Ugrás vissza...