Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Még keresik a veszprémi ügy harmadik gyanúsítottját

Cikk:

A veszprémi gyilkosság három gyanúsítottja közül kettőt az osztrák rendőrség fogott el, harmadik társukat még körözik. A miniszterelnök és a sportért felelős miniszter is megdöbbenésének adott hangot, és részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.

Veszprémben vasárnap hajnalban a Skorpió bárban (nevezik Patrióta bárnak is) két nagyobb társaság szórakozott, s az emeleti teremben tartózkodók közül többen szóváltásba kerültek a földszinti és az alagsori helyiségekben szórakozó veszprémi kézilabdásokkal. A sportolók egyik társuk gyermekének születését ünnepelték. A szóváltást követően a veszekedők az utcára kerültek, s ott a veszprémi kézilabdacsapat és a román válogatott tagját, Marian Cozmát halálos mellkasi szúrás érte. Hátulról vesén szúrták a társa segítségére siető horvát Ivan Pesicet, a szerb Zarko Sesum pedig a bántalmazás következtében súlyos fej- és szemsérüléseket szenvedett. Mindkét sportoló túlvan az életveszélyen.

Háromból két gyanúsítottat már elfogtak

A bűncselekmény két gyanúsítottját az osztrák rendőrök vették őrizetbe Ausztriában az A2-es autópályán, nemzetközi körözés alapján. Kiadatásukban a grazi igazságügyi szervek járnak el. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetőjének közlése alapján egy, másfél héten belül Veszprémben lesz a két férfi: a sárbogárdi Raffael Sándor és a budapesti Németh Győző. Az ügy harmadik gyanúsítottját, Sztojka Iván enyingi lakost még körözik, elfogására külön nyomozócsoport alakult.

Draskovics köszönetet mondott az osztrák rendőrségnek

Az igazságügyi és rendészeti miniszter hétfőn reggel telefonon fejezte ki köszönetét dr. Maria Fekter osztrák belügyminiszter asszonynak és rajra keresztül az osztrák hatóságoknak a veszprémi emberölés gyanúsítottjainak, Raffael Sándornak és társa N. Győzőnek elfogása érdekében tett gyors és határozott intézkedésért. Draskovics Tibor azt hangsúlyozta: a bűn megítélésében nem lehet szerepe az elkövető származásának, a bűnüldözés viszont kizárólag rendőri feladat.

A sportminiszter levele szerb és horvát kollegájának

Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter a hétvégi, veszprémi tragikus események kapcsán levelet küldött a Horvát Köztársaság Tudományos, Oktatási és Sport Minisztériumát vezető Dragan Primoracnak, valamint a Szerb Köztársaság Ifjúsági és Sport Minisztériumát vezető Snežana Samardžić Marković miniszter asszonynak is.

Levelében a miniszter mindkét ország állami sportvezetőjének jelezte: "Meggyőződésem, hogy a múlt vasárnap történt tragédia sajnálatos, kivételes eset. A magyar emberek szeretik a játékot, szeretik a sportot, nagyra értékelik a tehetséget és a szorgalmat." A sportért felelős önkormányzati miniszter levelében kitért arra is, hogy minden magyar állampolgár és sportszerető honfitárs aggódik Ivan Pesicért és Zarko Sesumért; azért, hogy mindketten, mihamarabb újra egészséges emberként folytathassák pályafutásukat - áll a levélben.

A Veszprém Arénánál kedden szűkkörű búcsúztatót tartanak Marian Cozma tiszteletére, a család még aznap hazaszállíttatja a meggyilkolt sportoló holttestét. A klub saját halottjának tekinti a kézilabdázót.

Gyurcsány: a vita az együttélésről szól

Gyurcsány Ferenc hétfőn úgy nyilatkozott: nem lehet nem érzékelni, hogy türelmetlenség, csalódás, rossz érzés, feszültség üti fel a fejét az országban, és a vita arról szól, hogyan tudnak együtt élni az országban romák és nem romák. Sem jó fogalmak, sem jó válaszlépések nincsenek, és szinte mindenki szenved ettől - mondta a kormányfő, aki veszélyesnek nevezte azt, ha a szenvedély és a gyűlölet társadalmi reakcióvá válik. A kormányfő szerint a régi módon nem lehet beszélni, mert sokan úgy érzik, az a probléma szőnyeg alá söprése, új módon pedig még nem tudunk beszélni a kérdésről.

Ugrás vissza Ugrás vissza...