Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Székely László vezeti a magyar delegációt a vízlépcsőtárgyalásokon

Cikk:

Szabó Marcel helyett Székely László miniszteri biztos vezeti majd a magyar küldöttséget a dunai vízlépcsőről szóló magyar–szlovák tárgyalásokon. A váltásra azért volt szükség, mert Szabót a parlament októberben megválasztotta a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettessé, amely poszt összeegyeztethetetlen minden más állami, önkormányzati, társadalmi és politikai tisztséggel.

Székely László miniszteri biztost bízta meg Orbán Viktor kormányfő, hogy vezesse a dunai vízlépcsőről szóló magyar–szlovák tárgyalások folyamán a magyar küldöttséget. A miniszterelnöki határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg, amely rendelkezik egyúttal Szabó Marcel felmentéséről a szakértői szintű vízlépcsőtárgyalások vezetésére adott megbízatása alól. A nemzetközi jogászt október elején választotta meg a parlament a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettessé, amely poszt összeegyeztethetetlen minden más állami, önkormányzati, társadalmi és politikai tisztséggel.

Székely László - aki 2013. január 19-ig tölti be az új polgári törvénykönyv megalkotásáért felelős miniszteri biztosi pozíciót - 1998 és 2002 között kormánybiztosként már felelt a Hágai Nemzetközi Bíróság vízlépcsőügyben hozott ítéletének végrehajtása érdekében szükséges kormányzati feladatok koordinációjáért.

Szabó Marcelt áprilisban hatalmazta fel a kormányfő a Magyarország és Szlovákia között a dunai vízlépcsőre vonatkozó, a hágai bíróság ítéletével összhangban álló szerződés létrehozásával kapcsolatos tárgyalások levezetésére. A szakember akkor úgy nyilatkozott: a magyar kabinet megújítja a tárgyalásokat a dunai vízlépcső jelenleg életben lévő szerződésének felülvizsgálatára és egy új szerződés megalkotására. A jelenleg is életben lévő 1977-est felváltó vagy kiegészítő új szerződés elkészítése a cél, amely részletesen és mindkét fél számára megfelelően szabályozza a Duna, valamint a vízlépcső természet- és környezetbarát kezelését.

Ugrás vissza Ugrás vissza...